Létrehozva: 2015.12.13.

Pánikból dobták a Dunába a 41 milliót, letartóztattak egy férfit

Három diák kezdte el kihalászni a folyóból a 130 ezer eurót, de hamar odaértek a tûzoltók, így hoppon maradtak.

Szerző Ripost

Mint arról korábban a %RIPOST% is beszámolt, elképesztő összeget, 130 ezer eurót, azaz 41 millió forintot találtak a Duna bécsi szakaszán. Mint kiderült, a pénzt először három diák akarta kihalászni a meder mélyéről. Egy járókelő azonban azt hitte, öngyilkosságra készülnek, ezért riasztotta a tűzoltókat, és a fiatalok természetesen semmit sem vihettek el a bűncselekmény helyszínéről.

Az osztrák The Local rendőrségi forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a rendőrség már le is tartóztatott egy férfit a pénzzel kapcsolatban. A lap szerint a hatalmas összeget pánikból dobták a vízbe, pénzmosásból származhatott.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-