Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.01.21.

Pokoli percek: Felolvasták a veronai buszbaleset túlélőinek névsorát

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium elõtt szombat reggel óta égnek a mécsesek, a tanárok és a diákok így emlékeznek a buszbalesetben elhunytakra.

Ahogy a %RIPOST% is megírta, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium harminchat diákja mellett volt tanulók, három tanár, valamint egyikük családja utazott azon a magyar buszon, amely balesetet szenvedett péntek éjjel Olaszországban, Verona közelében. A tanárok, diáktársak gyertyagyújtással emlékeztek az elhunytakra az intézmény előtt, a rendőrség lezárta a gimnázium előtti útszakaszt.

A 24.hu fotóriportere is ott volt a Szinyei gimnázium előtt, ahol egy listáról felolvasták azok nevét, akikről biztosan tudni, hogy kimenekültek az égő buszból és biztonságban vannak.

Elmondták, hogy a lista nem teljes, kérték az ott egybegyűlteket is, hogy akinek bárkiről van információja, az ossza meg velük

- számolt be a pokoli pillanatokról a portál.

Ahogy a %RIPOST% beszámolt róla, a külügyminisztérium a budapesti gimnázium igazgatójával és az Országos Mentőszolgálattal is kapcsolatban áll, az utóbbi vezető orvosa is Veronába indult.

A sérültek listája már teljes, így az érdeklődő szülők tájékoztatást kaphatnak a 0039/339-62-19-517-es telefonszámon!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

3 csillagjegy, akiket még áprilisban hatalmas szerencse ér

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 19.: a Bika szerencsés, a Skorpiót meglepetés éri

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-