RIPOSTER

Rács mögé kerülhet Fekete-Győr András

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bûntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki Fekete-Győr Andrást - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
  • Szerző: RIPOST

A közlemény szerint a Momentum elnökét azzal gyanúsítják, hogy 2018. december 13-án

a fővárosi Kossuth Lajos téren, a Parlament főlépcsőjénél az épület védelmére felsorakozott rendőrök irányába célzottan egy meggyújtott füstképző eszközt hajított,

ezzel pedig akadályozta a létesítménybiztosítási rendőri intézkedést, mivel a füst a sorfalban lévő rendőrök látását és légzését zavarta.

Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és magánszemélyek feljelentésére indult nyomozás.

Fekete-Győr András a gyanúsítás ellen panasszal élt, vallomást nem tett.

A gyanúsításban megjelölt bűncselekmény törvényi büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.

 

És ezeket olvastad már?