Létrehozva: 2016.09.07.

Rejtélyes baleset érte Stadler koronatanúját

Ma minden kiderül! - fogadkozott az akasztói vállalkozó tárgyalása elõtt. Ám bírósági meghallgatása érdekes fordulatot vett...

Az akasztói vállalkozót ismét adócsalásért állították bíróság elé. A tárgyalás előtti percekben a Blikk újságírójának azt mondta: "Ma minden kiderül, megtudja a világ, hogy ártatlan vagyok."

Kiderült: Stadler arra számított, hogy a mostani adócsalási ügy koronatanúja tisztázza őt. A Stadler cégeinél a végelszámolást végző nő azonban csak egy levelet küldött maga helyett…

S. Andrea levelében egyáltalán nem azt írta, amire Stadler számított. Csupán annyit: lesett a lépcsőn, súlyosan megsérült, ezért nem tud elmenni a tárgyalásra.

Az akasztói vállalkozó ezen érdekes módon nem döbbent meg: a Blikk tudósítása szerint ezt mondta: "Ebben az ügyben annyi rejtély és véletlen baleset van, hogy már meg sem lepődöm".

Ezzel persze nincs vége: a bíró elnapolta a tárgyalást, folytatás novemberben következik.

Stadler nagyjából egy éve, 2015 júliusában jelentette be, hogy legfeljebb hetei vannak hátra, mert halálos beteg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-