Létrehozva: 2015.12.10.

Rejtélyes ébresztőóra riogatja a kispesti lakókat naponta kétszer

Már tíz éve nem lakik senki abban a lakásban, ahol naponta kétszer felberreg az ébresztõóra. Minden reggel és minden este háromnegyed hétkor.

Szerző Ripost

Naponta kétszer majdnem egy-egy órán át csipogó ébresztőóra borzolja az egyik kispesti garzonház lakóinak idegrendszerét. A folyamatosan ismétlődő, rendkívül éles hangú csipogást leginkább a negyedik emeleten lehet hallani. A jelenség pedig nem egy-két napja, hanem évek óta tart.

"Körülbelül két és fél éve figyeltem fel először az állandó csipogásra. Az ember valószínűleg alapból észre sem vesz egy ébresztőórát egy társasházban,

ezt az órát azonban sosem kapcsolja ki senki.

Akkor csak ímmel-ámmal nyomozgattam a dolog után, nem sokkal később pedig el is költöztem"  - meséli a lakó, aki végül másfél héttel ezelőtt tért vissza a lakásába, ahol a köztes időben egy barátnője is lakott.

"Először azt hittem, álmodom, hogy itt megállt az idő, és ugyanúgy szól az ébresztőóra. Pár nap múlva rájöttem, hogy nemcsak reggelente szól mintegy háromnegyed órán keresztül, hanem este is. Ugyanúgy háromnegyed hétkor kapcsolódik be, és körülbelül fél nyolckor hallgat el, reggel, este" - meséli a lakó.

"Felhívtam a barátnőmet, aki élt itt, és rákérdeztem. Elképedve mesélte, hogy amikor legelőször hallotta, majdnem kihívta a mentőket, mert azt hitte, rosszul lett a szomszéd, azért nem kapcsolja ki. Neki is csak később esett le, hogy ezt az órát sosem kapcsolja ki senki!" - mondja a lakó, aki aztán egyik reggel pontban háromnegyed hétkor felsétált a felette lévő emeletre.

"Teljesen egyértelmű, a felettem lévő lakásban szól az ébresztőóra. Álltam az ajtó előtt és hallgattam, ahogy csipog.

Ekkor ijedtem csak meg igazán. Abban a lakásban ugyanis sosem lakott senki.

Én tíz éve élek itt, azóta áll üresen, tudom, mert többször volt problémám az erkélyemen a galambokkal és olyankor mindig azt állapítottuk meg a gondnokkal, hogy ez azért van, mert felettem üresen áll a lakás, ezért oda költöznek a madarak".

Az ébresztőórás lakás szomszédságában egy idősebb hölgy lakik. Bár nyilván hozzá is áthallatszik a csipogás, ő azt mondja, nem foglalkozik vele. "Mivel nem lakik itt senki, amúgy csend van, én ennek örülök" - fogalmaz meg egy másik nézőpontot.

A történet egyébként nem egyedi eset, megszüntetése azonban igencsak körülményes, annak ellenére is, hogy a társasházi együttélést szabályait minden esetben házirend tartalmazza, melynek legfőbb pontja mások nyugalmának megzavarását tiltja. Amennyiben valamelyik szomszéddal mégis gondunk akad, első esetben finoman figyelmeztethetjük őt, vagy felhívhatjuk a problémára a közös képviselő figyelmét.

Ha ezek után sem áll be változás, akkor a helyi jegyzőnél birtokvédelmet kérhet az ember. A kérelemnek egyszeri, 2000 forintos díja van. Fontos megjegyezni, hogy mivel a birtokvédelem célja a zavarás megszüntetése vagy az eredeti birtokállapot helyreállítása, a panaszosnak először bizonyítani is kell azt, hogy ezek valóban fennállnak.

Az önkormányzat jogi irodája figyelmeztet: ők ilyen esetkben hivatalos levelet küldenek a megadott címre, amennyiben azonban ott nem lakik senki, azt nem veszi át senki, az egésznek semmi értelme. "Azt a panaszosnak kell kiderítenie, hogy ki a tulajdonos, és őt hol érjük el. Célszerű először a közös képviselőtől kérni, hogy adja ki valamilyen elérhetőségét - amennyiben társasházi tulajdonosról van szó, a közös képviselőnek kötelessége kiadni ezt a kért információt. De elképzelhető sajnos az is, hogy a képviselőnek sem adott meg elérhetőséget. Ekkor sajnos a panaszosnak kell kinyomoznia, hogy hol lehet elérni" - tájékoztatták a %RIPOST%-ot a kerületi polgármesteri hivatalban.

Ez a hang szól a kispesti házban napi két órában:

 

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-