Létrehozva: 2019.05.19.

Rémálommá vált a Pest megyei iskola felújítása, ketten meghaltak

Harmadik társuk, aki segíteni próbált, életben maradt ugyan, de harmadfokú sérülésekkel került kórházba. Le kellett vágni a lábát.

Halálra rázott az áram két munkást Monoron, a helyi iskola felújítása közben. Úgy tudni, a tragédia a két főnök hibájából történt - írja a Bors.

Három munkás kezdett dolgozni a szerkezet fali rögzítésén, főnökeik, az építésvezető és a munkaszervező azonban nem mondták el nekik, pontosan milyen körülmények között fognak dolgozni. A munkások arról sem tudtak, hogy a kerítés külső oldalán egy életveszélyes, magas feszültségű felsővezeték van. A munka közben ketten beleértek a felsővezetékbe, és szinte azonnal meghaltak, míg harmadik társukat, aki rögtön a bajba jutottak segítségére sietett, olyan erősen megrázta az áram, hogy harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, és az egyik lábát később amputálni kellett.

Kedden nemcsak a munkaszervezőt, de az építésvezetőt is bíróság elé állítják, mindkettőjük ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés a vád.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

mandiner.hu

A székelyek Mongóliából származnak, a hunokkal érkeztek a Kárpát-medencébe – török nyelvész a Mandinernek

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Lékai Máté bombaerős olimpiára készül, elmaradhat az Egyiptom elleni meccs

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Már tisztán látszik, gigantikus aszteroida száguld a Föld felé

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-