Létrehozva: 2019.01.28.

Rendőrök járőröznek a Pest megyei település utcáin: egyre több a drogos

Néhány hónapja kezdett romlani a helyzet Kerepesen, amikor kábítószertõl kábult bandák jelentek meg.

A kerepesieknek két hónapja nincs nyugtuk: akkor lepték el a HÉV-megálló környékét a balhés bandák. Sok helybeli szerint a budapesti Hős utca hírhedt csoportjai jelentek meg településükön. A helyiek közül van, aki egy megállóval inkább tovább megy, mások pedig viszik-hozzák rokonaikat az állomásról, mert egyszerűen félnek egyedül az utcán közlekedni - írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó boltosok szerint 3-5 fős csapatokban érkeznek az emberek. Az utcán is képesek elővenni a szert, a kukákból esznek, a villanyoszlopokat ölelgetik, a gyerekeket terrorizálják, és ha túllövik magukat, összeesnek az út mentén, ezért gyakran jár oda mentő.

Az önkormányzat a rendőrségtől kért és kapott segítséget. A Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal kötöttek szerződést, eszerint szabadnapos rendőrök érkeznek a városba már a napokban. "A biztonságnak ára van, meg kell fizetni. Volt arra is alkalom, hogy családanyák, akiknek a gyermeke függő, segítették a munkánkat" – mondta a lapnak Franka Tibor, a város polgármestere.

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges erőkkel és eszközökkel biztosítják a közrendet - közölték a lappal.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-