Létrehozva: 2020.06.14.

Az ész megáll: 3 milliót fizettek egyetlen fürt szőlőért

Emberi ésszel alig felfogható, mi érhet egy szőlőfürtön ennyi pénzt, de való igaz, hogy kifizették. Íme a Ruby Roman, amiért megőrülnek az igazán gazdagok!

Nos, ha a piacon járva a szívedhez kapsz az idei gyümölcsárak láttán, akkor inkább ne is olvasd el az alábbi sorokat. Most ugyanis bemutatjuk a világ legdrágább és egyben legritkább szőlőfajtáját, a Ruby Romant.

Egy fiatal szőlőfajta, még nincs másfél évtizede, hogy megjelent a piacon. Több különlegessége is akad, az egyik, hogy nagyon magas (18 százalék fölötti) a cukortartalma, a másik (ennél jóval látványosabb) pedig az, hogy a szőlőszemek darabja 20 grammnál nehezebb.

Az egyedül a japán Isikava kormányzóságban termesztett szőlőfajtának már az első, 2008-as árverésen is 100 ezer jent (280 ezer forintot) adtak egyetlen fürtjéért.

Az összeg ma már akár viccesnek tűnhet, hiszen az eltelt bő egy évtized alatt a szőlő ára alaposan felment, már csak azért is, mert nagyon korlátozott számban adnak el csak belőle, hogy az érdeklődést és az exkluzivitást is magasan tartsák.

A szigorra jellemző, hogy 2010-ben összesen 6 fürt kapta meg a prémium minősítést, egy évvel később pedig egyetlen egy sem! (Az a Ruby Roman-fürt kaphatja meg a prémium jelzőt, amelynek szemei egyenként legkevesebb 30 grammot nyomnak, az egész fürt pedig minimum 700 gramm.)

Nem csoda tehát, hogy tavaly júliusban egyetlen fürtjét 1,2 millió jenért (3,2 millió forintért) árverezték el, ami természetesen rekord és nem csak Japánban, hanem az egész világon.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Ezek a legjobb húsvéti családi programok

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-