Létrehozva: 2018.07.13.

Sokkoló látvány a borsodi kútban: már csak a holttestet tudták kihúzni

A nõ korábban többször próbálkozott már öngyilkossággal a helyiek szerint.

Szerző Ripost

Kilenc méter mély kútba veszett egy 56 éves asszony csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván - tudta meg a Blikk.

A nő sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már a kiérkező mentők sem tudtak rajta segíteni: a helyszínen életét vesztette. Hogy pontosan mi történt, az egyelőre tisztázatlan.

"A Sárospataki Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított, szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit" – tájékoztatta a lapot Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Úgy tudni, hogy az elhunyt nő többször is megpróbálta kioltani az életét.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-