Létrehozva: 2020.09.21.

Szegedi gyermekgázolás: Királynőként temetik el Kiarát

A hatéves Kiarát az édesanyja élettársának testvére éppen az óvodából vitte volna haza, amikor bekövetkezett a tragédia.

Adománygyűjtést indított a szegedi balesetben elhunyt kislány óvodája, hogy az édesanyja méltó módon eltemethesse őt. Mint azt a Bors is megírta: két héttel ezelőtt Kiarát az édesanya élettársának testvére hozta el az óvodából.

Fotó: Bors

„Kiara játékos és életvidám kislány volt. Ezt már a bölcsődében észrevették, hiszen még a beteg gyerekekkel is szívesen játszott. Amikor az uzsonnásdobozába gyümölcsöt csomagoltam, mindig megkért, hogy adjak többet, mert a társait is meg szeretné kínálni” – mondta a Borsnak Bernát Zsuzsanna Beáta, a gyermek édesanyja, aki a tragédia óta sokat jár ki a baleset helyszínére.

A baleset után a sógornő telefonált, hogy siessen oda. A rendőrök először nem szerették volna a gyermekhez engedni, de látták rajta, hogy nem tudják visszatartani.

„Én magam is megpróbáltam újraéleszteni, de már hiába. Amikor megérkezett a halottaskocsi, betették őt, de még megengedték, hogy utoljára ránézzek a kislányomra. Mostanában a reggelek a legnehezebbek, mert állandóan az jut eszembe, hogy éppen most vinném az óvodába a kislányomat. Folyamatosan várom haza, mert nem tudom elfogadni, hogy ő nincs többet.

A kis Kiarát földbe temetik, mégpedig egy teljesen új sírhelyre.

”Hófehér ruhában és koronában temetjük el, és a koporsójába betesszük a kedvenc játékait, ruháit és kispárnáját„ – árulta el Zsuzsanna. Az édesanya úgy érzi, hogy a gyermeke igyekszik vele felvenni a kapcsolatot.

”Az első napon még azt mondtam, hogy nincs istenem, mert elvette tőlem a kislányomat, de az első éjszaka megjelent az ágyam mellett, és fogta a fülét, mert fájt neki. Vasárnap hajnali háromkor pedig felriadtam, mert rosszat álmodtam„ – mesélte Zsuzsanna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-