Létrehozva: 2016.05.11.

Szennyvízzel árasztják el a Dunát Szentendrénél!

A Facebookra került fel a fénykép, melyen azt látni, hogy a szentendrei Dunakorzó alatti csatornából ismét ömlik a szennyvíz és a fekália a Dunába. A város számára elfogadhatatlan az eset, a vízmû vezérigazgatójával tárgyalásokat kezdeményez a polgármester.

A %RIPOST% már korábban is beszámolt arról, hogy szennyvízzel árasztják el a Dunát Szentendrénél. Mivel idén hivatalos szabad strandot nyit a város néhány száz méterrel délre ettől a kiömlőtől, a Postás Strandon, ezért

kiemelt fontosságú ügyről van szó.

A városvezetés a korábbi esetek után most azzal nyugtatta a helyieket, hogy az átemelőtelep rekonstrukciója közben kialakult üzemzavarokat az ideiglenes szivattyúk, illetve azok meghibásodása okozta, amelyeken megpróbálnak túl lenni minél hamarabb, de

néha elkerülhetetlen, hogy így is szennyvíz folyjon a Dunába.

Azt ígérték, hogy több üzemzavar a jövőben nem várható, hiszen már csak finomhangolnak.

Az ügyet felgöngyölítő szentendrei lakos, Kubatovics Áron már nemcsak a polgármesternek jelezte a problémát, hanem az ÁNTSZ-nél és a Dunamenti Regionális Vízműnél is bejelentést tett.

A nyilvánvaló környezetvédelmi szempontokon túl közegészségügyileg is különösen fontos, hogy ilyen szennyezés, fekália ne kerülhessen bele a Dunába

- hangsúlyozta a Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület elnöke, aki szerint teljesen felesleges szabad strandot építeni, ha a város nem tudja biztosítani a vízminőséget, miközben gyerekek, felnőttek fürdőznek a Dunában.

A csatornáért felelős Dunamenti Regionális Vízmű Zrt. példa nélküli gépészeti hibára hivatkozott, és amint észlelték a problémát, az átemelő összes berendezésének szerkezetét átvizsgálták

és elhárították a meghibásodásokat.

Civil összefogás a Postás Strandért!

Hónapok óta, pontosan 2015 decemberétől számolnak be a szentendreiek a Duna rendszeres szennyezéséről, ám úgy tűnik, hogy csak úgy lehet véglegesen megszüntetni a problémát, ha összefognak a helyiek.

A kismamák és a gyerekes szülők kedvenc helyétől alig pár méterre ömlik a barna lé a folyóba és ez komoly aggodalomra ad okot

- panaszkodott egy háromgyermekes édesanya, aki pont azért költözött el a fővárosból, mert Szentendre rengeteg lehetőséget rejt magában, - ám az utóbbi időben nem meri a part közelébe engedni a kicsiket.

A készülő Postás Strand is civil összefogással fog megújulni, bízom benne, hogy közös erővel el tudjuk érni, hogy végre valahára megoldódjanak az áldatlan állapotok

- reménykedik a fiatal édesanya, aki szerint egyre több szentendrei szülő félti a gyermekeit az esetleges fertőzésektől, amiket elkaphatnak a szennyezett Dunában vagy a parton.

Az ÁNTSZ megkezdte a vizsgálatot

Kubatovics Áron a %RIPOST% kérdésére elmondta: a szennyvízbeömléssel kapcsolatban a létező összes hivatalnak és hatóságnak küldött már levelet, most az egyik felügyelőség áttette a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz a bejelentését. Azt viszont pozitívumként említette, hogy az ÁNTSZ komolyan veszi az ügyet és megkezdte a vizsgálatot.

Kedden lesz mintavétel, aminek az eredményét pénteken kapjuk kézhez

- tudta meg a %RIPOST%. Az ÁNTSZ vizsgálata pedig azért is fontos, mert a készülő Postás Strand engedélyét is ugyanez a hivatal adja ki, amit egészen addig nem fog megtenni, amíg a mostani probléma nem szűnik meg végérvényesen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

vg.hu

Szakértők mondják el az igazságot, hogy mekkora fizetés kell 2024-ben Magyarországon a tisztes megélhetéshez

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-