Létrehozva: 2016.03.02.

Szenvedélybeteg volt a váratlanul elhunyt magyar énekes

Szabó György Balázs, az Old Boys régóta betegeskedõ alapítója csütörtök óta volt kórházban. Bár az orvosok mindent megtettek érte, szervezete hétfõ délután feladta a küzdelmet. Halálról és önpusztító életvitelérõl most egyik legjobb barátja vallott õszintén.

Nyár óta betegeskedett a népszerű Old Boys zenekar alapítója és összetéveszthetetlen hangú énekese, Szabó György Balázs. Bár felépülésében sokan bíztak, múlt hét csütörtökön mentő száguldott vele a kórházba, miután összeesett az utcán. Napokig gépek tartották életben, mígnem szervezete hétfő délután feladta a küzdelmet. 71 évet élt.

Később kiderült, tüdeje halála előtt már csak 20 százalékosan működött. Rossz állapotának oka súlyos nikotinfüggősége volt, amin képtelen volt felülkerekedni. Önpusztító életviteléről egyik legjobb barátja és pályatársa, Szidor László vallott őszintén a Borsnak.

"Három éve a karomban omlott össze a keringése, akkor másfél évre le tudta tenni a cigit. Tavaly is kórházba került, azóta nem is énekelt velünk, mert bár éneklés közben sosem lehetett érezni a hangján, hogy mennyire gyenge a tüdeje, csak egy-két számot tudott énekelni, utána is le kellett ülnie. Hónapok óta otthon is csak oxigénpalackkal tudott lélegezni"

- emlékezett vissza megrendülten az egykori kolléga.

És hogy mi lesz ezek után a zenekarral? Nos, az biztos, hogy senkivel sem kívánják pótolni elvesztett frontemberüket.

"Nem fogjuk Balázst senkivel helyettesíteni. Van rajta kívül négy énekesünk, akik a repertoárja felét, amit tudtak, átvették. Hiányozni fog a hangja és a személyisége is a zenekarból"

- sóhajtott Szidor.

A zenészt március 9-én, reggel háromnegyed 8-kor helyezik örök nyugalomra szülei mellett a Kispesti temetőben. A búcsúztatóra a rajongókat is várják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-