Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.06.30.

Szerepi alkoholmérgezés: fordulat jön a méregkeverő ügyében

A pancsolt szesz miatt ketten életüket vesztették, ezért az alkohol elõállítójának börtönnel kell számolnia.

Öt év börtönt kaphat a méregkeverő N. Sándor, aki a hamisított italaival tömeges mérgezést okozott, ketten pedig bele is haltak a fogyasztásba.

A két évvel ezelőtt lebuktatott illegális szeszfőző ügye országos botrányt kavart. N. Sándor 500 liternyi hamis szeszt készített eladásra 2017 augusztusa és decembere között. A Debrecenhez közeli Nagyrécsén bérelt tanyát a főzéshez. Heti 2-3 alkalommal vásárolt olyan alkoholt, ami metilt is tartalmazott, ezt színezőanyagokkal, aromákkal 150 literes hordókban keverte össze, a végeredményt pedig eredeti italos palackokba töltötte – a vásárlók azt hitték, valódi Unicumot, Jägermeistert kapnak, valószínűleg a bolti árnál olcsóbban. Még zárjegyet is hamisított rájuk.

Egy alkalommal az egyik ismerőse több üveggel is megvett belőle, és tovább értékesítette, többek között egy Szerepen élő család számára. Innen húsz embert kellett mérgezés miatt kórházba vinni. Négy – köztük két kiskorú – sértettnél a mérgezés enyhe lefolyású volt, hárman súlyos mérgezést szenvedett, életüket a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Két embernél azonban az elfogyasztott metil-alkohol agyi oxigénhiányos állapotot idézett elő, ami a halálukhoz vezetett – fogalmaz a vád.

N. Sándort foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolják, a Debreceni Járásbíróság kedden el is ítélheti - írja a Bors.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-