Létrehozva: 2016.08.02.

Szexre vágyó férfiakat csábít ágyába egy katolikus főiskolai dolgozója

Álnéven hirdeti szexuális szolgáltatásait a harmincas éveiben járó Zsanett, aki hivatalosan egy alföldi katolikus fõiskola dolgozója.

"Ha egy dekoratív, kedves, türelmes hölgyre vágysz, hívj bátran. Kellemes, nyugodt otthonomban fogadlak" – írja az interneten elérhető szexhirdetésében egy Zsanett nevű nő, aki – szolgáltatásait látván – igencsak bevállalós. Nem lehet olyat kérni tőle, amit visszautasítana – írja a Bors.

A történetnek itt még koránt sincs vége. Mint kiderült, a hirdetésben kéjesen pózoló hölgy egy dél-alföldi székhelyű, katolikus egyház által fenntartott felsőoktatási intézmény alkalmazottja.

Kérdéses azonban, hogy a harmincas éveiben járó nő főiskolai teendői mellett is aktív szexmunkás-e vagy sem. A Bors információi szerint a hirdetésben megadott telefonszáma a mai napig él. Ez pedig azt is jelentheti, hogy továbbra is elérhetőek szexuális szolgáltatásai.

A lap úgy tudja, hogy Zsanett elvált, többgyermekes édesanya. Közösségi oldalán pedig egy teljesen átlagos családanyát tár a világ elé. Persze mindhiába, hiszen ez egyáltalán nem nyugtatja meg azokat a szülőket, akik tudnak a nő titkos életéről.

"Hogy bízzuk rá a gyermekeinket?" – teszi fel a kérdést saját Facebook-oldalán egy édesapa, akit felháborított, hogy a nő egyáltalán főiskolán dolgozhat.

Az intézményben valószínűleg semmit sem sejtenek a náluk dolgozó nő rejtélyes életéről. A főiskola honlapján az áll, hogy az intézmény célja olyan szakemberek képzése, akik a jövőben a keresztény szellemiségtől megerősödve képesek továbbadni a hitet és az erkölcsi normákat.

A cikkben szereplő Zsanett eredeti nevét a Bors megváltoztatta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-