Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.24.

Napsütés és hömpölygő tömeg – ilyen volt a terasznyitás első napja

Sokan már napokkal ezelőtt a kocsmatúrát tervezgették, és szombat reggel elkezdték a terepszemlét. Mindenhol óriási volt a tömeg.

Régen látott izgalom és várakozás előzte meg a teraszok újranyitását hazánkban, amire azért kerülhetett sor, mert a beoltottak száma elérte a 3,5 milliót.

Egyesek már napokkal ezelőtt szervezték a kocsmatúrát, nem érték be egyetlen terasszal, sőt, olyanok is akadtak, akik a neten próbáltak kempingszéket kölcsönözni, amit majd tudnak vinni kocsmából kocsmába.

A terasznyitásnak az időjárás is kedvezett, hiszen lágy szellő és szikrázó napsütés várta a kimozdulni vágyókat, akikből nem is volt hiány! Budapest teraszai már a délelőtti órákban benépesedtek, de Szentendrén és a Fejér megyek Velencén is szép számmal akadtak szórakozni, lazítani vágyók.

Arra azonban mi is felhívnánk a figyelmet, hogy a vírus még nem tűnt el, a nyitás is csak azért jöhetett létre, mert eddig fegyelmezetten betartottuk a szabályokat. Tegyünk így ezután is, és a teraszozás közben se felejtsük el kötelező távolságtartást.

A legendás budai hekkező tele volt már délelőtt

Szentendrén így lazítottak

[video width="576" height="320" mp4="https://staging.ripost-prod.mediaworks.hu/wp-content/uploads/2021/04/9273836received932242040941542.mp4"][/video]

Helyzetjelentés Velencéről

 

A Deák téren hömpölygött a tömeg

Szombat délutánra a budapesti Deák téren gyűlt össze a legnagyobb tömeg, a nyilvános vécé előtt is kígyózott a sor.

Fotó: Ripost

A Deák téren készült képekből galériát is készítettünk. Íme:

Akik nem a Deákon lazítottak, azok a közeli Gozsdu udvarban sétálgattak, ahol nem mindennapi látványban volt része a Ripost szemfüles olvasóriporterének!

Fotó: Ripost

Egy nő teljesen spontán énekelni kezdett, íme:

[video width="576" height="320" mp4="https://staging.ripost-prod.mediaworks.hu/wp-content/uploads/2021/04/9286535received285268609746237.mp4"][/video]

A Madách tér is megtelt

A Madách téren is nagy volt a gyülekezés, az ott készült képekből is összeállítottunk egy galériát.

Fotó: Ripost

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-