RIPOSTER

Több száz elfeledett, török kori sírra bukkantak a Fővám térnél!

Megelőző feltárás keretében dolgoznak a Nagyvásárcsarnok mellett a régészek. A lelőhelyen hamarosan szálloda, valamint mélygarázs épül.

A középkor folyamán több falu is állt a mai Budapest tágabban vett belvárosa területén. Ezeknek az írásos nyoma ugyan fennmaradt, de a beépítések miatt ugyancsak mozaikos feltárási eredmények alapján nehéz azonosítani a pontos elhelyezkedésüket. A Fővám téri Nagyvásárcsarnok melletti telken eddig a 13. század második feléből és a 14. századból származó leletanyagot sikerült azonosítani. Az előzetes kutatás szerint

nagyobb épületet, például kőtemplomot,

vagy reprezentatívabb lakóházat nem fognak találni a területen. Már a tavalyi próbafeltárásnál sikerült egy középkori település objektumaira, illetve tárgyi emlékeire bukkanniuk a régészeknek.

Most 30 napunk van arra, hogy a telek teljes területéről megmentsük a leleteket, illetve összegezzük az adatokat

- mondta el a műemlékem.hu magazinnak Tóth Anikó, a Budapesti Történeti Múzeum régész-főmuzeológusa néhány nappal a feltárás kezdete után. A középkori település megszűnését követően, jókora időbeli kihagyással a 17. században, még a török korban néhány évtizeden át működő temetőt létesítettek ezen a területen. A temetkezések többsége koporsós, a sírok több rétegben egymás fölött kerülnek elő, ami megnehezíti a gyors feltárást.

Az előzetes becslés alapján akár félezer sírt is feltárhatunk a telken, ahol a kora újkori Pest városának lakói temetkezhettek

- tette hozzá Tóth Anikó.

 

http://muemlekem.hu/magazin/btm_megelozo_feltaras_nagyvasarcsarnoknal

Közzétette: Műemlékem.hu – 2016. január 17.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?