Létrehozva: 2018.07.26.

Továbbtanulók, csak óvatosan: ekkorát ugrottak az albérletárak

Miután kiderült, kit melyik egyetemre vettek fel, megrohamozzák a leendõ egyetemisták azokat az albérleteket, amelyek közel helyezkednek el a leendõ tanintézményükhöz.

Szerző Ripost

Aki szerdán megtudta, hogy felvették valamelyik, otthonától távol eső  egyetemre, az a nagy ünneplés után azon tűnődik, hol, illetve kikkel fog együtt lakni.

Azok ugyanis, akik nem kapnak kollégiumi elhelyezést, többnyire összeállnak és közös erővel próbálnak meg lakást kivenni.

Nem kevés emberről van ugyanis szó: a felsőoktatási intézmények nappali képzésein 202 300 fiatal vesz részt, s bár egytizedük külföldi, ők is most fognak albérletet keresni...

 

A %Ripost% az Otthon Centrum segítségével igyekezett kiszámítani, hol milyen albérleti díjra számíthatnak az egyetemisták.

A számokat összehasonlítottuk az öt évvel ezelőttiekkel, és kiderült: a legtöbb helyen éppen kétszer annyit kell ma fizetni, mint 2013-ban.

Palkovics László oktatási államtitkár szerint csak a felsőoktatásban tanulók évi 22 milliárd forintot költenek el lakhatásra, megélhetésre, szórakozásra. A kollégiumi férőhelyek száma csekély, azokat mindenhol szociális alapon, pályázat útján osztják ki.

 

Hogy az országban hol, milyen albérleti árakra lehet számítani, és mire érdemes odafigyelnie a lakáskeresőknek, megtudhatod a csütörtöki %Ripost% napilapból. Keresd az újságárusoknál!

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

life.hu

Ettől leszünk formásabbak - A 6 legjobb gyakorlati tipp nőknek

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-