Létrehozva: 2019.11.19.

Tündéri, ez a kutyus segíti a magyar mentősök munkáját

Mindenki imádja a kis Szikrát, amit egy autó csomagtartójából mentettek ki másfél évvel ezelőtt. Most ő segít az embereknek.

Nem mindennapi segítséget kapott az Országos Mentőszolgálat Szikra, az aprócska termetű, de annál nagyobb szívű kutya személyében.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

A nehéz sorsú négylábút hat hetes korában egy bezárt csomagtartóból mentették meg másfél évvel ezelőtt, azóta az Állatmentő Sereg viseli gondját és már öt műtéten is át kellett esnie csontbetegsége miatt. Ám mivel annak idején az emberek segítettek rajta, most viszonzásképp ő segít az embereken. Története tavaly kezdődött, amikor Szikra egy babán kipróbálta az újraélesztés alapjait.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

„Tavaly az állatmentők is részt vettek az Országos Mentőszolgálat Hősképzésén, ahol Szikra kutyus egy babán azonnal kipróbálta az újraélesztés alapjait, az ott készült fényképek pedig bejárták a sajtót, ezernyi szeretetteljes visszajelzést produkálva. Innen származott az ötlet, hogy a kutyus segítségével mutassuk be azokat a mentőfelszereléseket, eszközöket, amik megismerése csökkentheti a sokakban élő félelmet az orvosi beavatkozásokkal kapcsolatban. Szikra kutyus képes bemutatóit a mentők közösségi oldalain mostantól hétről-hétre nyomon követhetik felnőttek és gyermekek egyaránt” – nyilatkozta a Ripost-nak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-