Létrehozva: 2016.02.10.

Újabb fordulat az eltűnt monori férfi ügyében

A 30 éves Cseh Attila szombaton tûnt el, elõtte telefonon segítséget kért barátnõjétõl. Azóta nem tudni, hol van, ám a biciklijét megtalálták Dunaújvárosban.

Szerző Brenner Balázs

A %RIPOST% is beszámolt Cseh Attila eltűnéséről, a 30 éves férfi szombaton indult el biciklivel a monori munkahelyéről, azóta nem ért haza. Aznap este még felhívta barátnőjét, akitől segítséget kért, ám a vonal ez után rejtélyes módon megszakadt. Már a rendőrség is nyomoz az eltűnt férfi után, a család pedig minden követ megmozgat, hogy előkerüljön Attila.

Ám szerdán váratlanul érte a rokonokat a hír, hogy Attila biciklijét megtalálták a munkahelyétől 100 kilométerre, Dunaújvárosban.

Attila testvérénél volt a bicikli, de állítólag nem is járt ott. Nagyon aggódok, hogy mi van vele, a kislányom az arcomról törölgeti a könnyeket, ő is várja haza a páromat

- mesélte a %RIPOST%-nak az eltűnt férfi barátnője, aki szerint semmi jel nem mutatott arra, hogy szerelme el akarna szökni.

Szombat reggel is csókkal váltunk el és aznap többször beszéltünk telefonon, de azóta ki van kapcsolva. Belül érzem, hogy nincs semmi baja és épségben hazajön

- mondta bizakodva Daniella, aki öt napja várja, hogy legalább életjelet adjon magáról a párja.

A lenti képen látható Cseh Attila 165-170 centi magas, 70 kiló és kopaszra nyírt. Eltűnésekor szürke munkásnadrágot, fekete és vajszínű pulóvert, zöld mellényt és sárga láthatósági mellényt viselt. Mellkasán félig kész koponya-, bal vállán kígyó szerű tetoválás látható, jobb vállán kínai alak, bicepszén pedig Dana felirat.

A család kéri, hogy aki Cseh Attila jelenlegi tartózkodási helyével, vagy eltűnésének körülményeivel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, azonnal hívja a rendőrséget a 107-es vagy 112-es számok valamelyikén!

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-