Létrehozva: 2019.01.10.

Újabb rágalmazási per Márki-Zay ellen

Szabó Bálint jogász három rágalmazási pert is indított a vásárhelyi polgármester ellen a közelmúltban - írja a Vásárhely24.

Márki-Zay a K’Art károsultak képviselőjét többszörösen elítélt bűnözőnek, és büntettet előítéletűnek nevezte, azt állította, hogy a Zuschlag-ügyben Szabó Bálint Zuschlaggal együtt vádlott volt, és hogy megvesztegette Lázár Jánost a Szeviép-ügy kártérítési program részében.

Az első ügyben

novemberben tartottak tárgyalást Makón, ahol két fél közti békítésre tettek kísérletet. Egyelőre eredmény, ítélet nélkül.

Most az újabb, a felsorolás szerinti második ügyben kerül sor tárgyalásra, melynek helyszíne ezúttal is Makó, időpontja pedig várhatóan február vége.

A harmadik, rágalmazási ügy tárgyalásáról még nincs hír, de várhatóan/vélhetően arra is ez idő tájt kerülhet sor.

Nem ez az első alkalom, hogy Márki-Zay összevissza beszél hülyeségeket,

és emiatt megüti a bokáját: decemberben Hódmezővásárhely korábbi aljegyzője és Paragi István, az Építészmester Zrt. vezérigazgatója nyert meg egy személyiségi jogi pert Márki-Zay ellen, amiért a polgármester egész egyszerűen nem mondott igazat róluk.

A hazudozás másfél millió forintjába került Márki-Zaynak.

Szinte egy hét sem telt fel, és újra megbüntették: szintén

decemberben a hódmezővásárhelyi kórházra tett kijelentései miatt marasztalta el a bíróság a polgármestert,

aki azt állította, hogy "Ha önök bemennek a hódmezővásárhelyi kórházba, az életüket kockáztatják." A bíróság kimondta, hogy ez a tényállítás valótlan, és megsérti az intézmény jó hírnevét.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-