Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.09.20.

Urnafülke és déli fekvésű sírhely eladó - dübörög a temetésbiznisz

Hatalmas pénzeket gombolnak le a gyászolókról a temetési vállalkozók, és az árak egyre emelkednek.

A múlt héten jogerősen elítélték egy volt polgármestert, mert 30 ezer forintot ígért egy kórházi boncmesternek minden olyan halottért, akit a családi cége temethet el.

A gyászoló családoknak az interneten több cég kínálja szolgálatait, és az első pillanatban abszurdnak ható, temetéssel kapcsolatos hirdetések is a pénzről szólnak.

Kripta, déli fekvéssel

Az egyik ajánlattevő templomi urnakertben 10 éve vásárolt két személyes urnafülkét kínál külföldre költözés miatt, egy másik sírhely bérleti jogának átadását kínálja: szép sírhellyel, betonjárdával.

Az ország legdrágább temetőjében, Farkasréten hirdettek már síremléket – nem vicc! – déli fekvéssel. Előbb-utóbb lesz szép kilátással is…

A morbidnak ható ajánlatok arról árulkodnak, hogy igencsak megkérik a „végső búcsú” árát. Ugyan a temetési díjszabásokat önkormányzati rendeletek szabályozzák, de a gyászolóknak a lelki fájdalom mellett sokszor az is gondot jelent, hogy miből, mennyiért temessék el hozzátartozójukat.

A hamvasztás a legolcsóbb

A különböző temetkezési formák közül a legolcsóbb a hamvasztás, ami a maradványokat tartalmazó urnával együtt 45 ezer forint körül van. Ám az „őst” mégsem tarthatjuk otthon a spájzban a befőttek között. Ha búcsúztatóteremben gyűlnek össze a rokonok, akkor az ár 15 ezer forinttal drágul.

Újabb lépcső a hamvak elhelyezése. Temetői szórással ez már 120-150 ezer forintba kerülhet. Ehhez jön az urna vagy a sírhely megváltása.

Koporsó: a határ a csillagos ég

A legtöbben ma is koporsós temetést kérnek, vidéken csak kevés helyen van mód a szórásos temetésre.

A koporsó ára 70-250 ezer forint között van minőségtől, anyagtól függően, de lehet kapni ennél jóval drágábbakat is.

Osztályon felüli kripta

A legnagyobb költség a sírhely megváltása. A zárólap nélküli urnafülke 35 ezer, az urnasírhely 68 ezer forint, de a kiemelt kategóriájú urnasír már 250 ezer forint.

A sírhely 25 évre szóló megváltása temetőtől, azon belül helytől függően a fővárosban 200-tól 800 ezer forintig terjed, de 2 személyes kriptasírhely megváltása 60 évre már 1 millió 350 ezer forintba kerülhet Farkasréten.

S akkor még nem beszéltünk a temetési szolgáltatási díjakról vagy a síremlékek készíttetésének költségéről.

Szóval, már meghalni sem érdemes…

Köztemetés

Az önkormányzatnak kell gondoskodnia az elhunyt  közköltségen történő eltemettetéséről, ha nincs vagy nem lelhető fel a temetésre kötelezett, vagy senki sem gondoskodik a temetésről.

Az önkormányzatok segély formájában is nyújthatnak támogatást, ami a helyben szokásos temetési költségek 10 százalékát el kell hogy érje.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

life.hu

Hózáporra és fagyra is számíthatunk: ennyit kell még várni a nyárias időre

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-