Létrehozva: 2015.12.30.

Utoljára láttad úgy Siófokot, ahogy megismerted

Nyártól formaruhába öltözött õrök felügyelik majd a rendet, hajnali háromkor pedig záróra lesz - mindenhol!

Szerző Ripost

Az elmúlt tíz évben maguk az érdekelt vállalkozók üzemeltették Siófok híres-hírhedt Petőfi sétányát, miután azonban idén lejárt a szerződésük, az önkormányzat nem volt hajlandó meghosszabbítani az engedélyüket. Inkább saját kézbe veszik az ügyeket, nyártól a tulajdonukban lévő Balaton-parti Kft. fogja felügyelni a város kiemelt helyszíneit.

Lengyel Róbert siófoki polgármesternek eltökélt szándéka, hogy rendet tegyen a városban, és ahogy ő fogalmaz: "visszaszorítsa a buliturizmus Siófok számára nemkívánatos részét."

Bár a korzó továbbra is ingyenes marad, de

jövőre jöhetnek a biztonsági áteresztőpontok és a formaruhás őrök is.

"A biztonsági szolgálat ki tudja szűrni az áteresztőpontokon a nem- kívánatos vendégeket, azokat például, akik kezükben itallal, alkoholos, vagy drogos befolyás alatt érkeznek" - mondta el a polgármester, de arra is kitért, hogy jövőre annak is elejét veszik, hogy lengén öltözött lányok csábítgassák be a vendégeket a szórakozóhelyekre.

Mégis, talán a legfontosabb intézkedés az lesz, hogy hajnali háromkor bezár a bazár, azaz minden üzlet és szórakozóhely, ettől függetlenül a biztonsági szolgálat egészen reggel hatig korzózna. Egy üzlettulajdonos a Petőfi sétányról bevallotta, hogy változásra valóban szükség van. Konkrétan úgy fogalmazott, hogy ha bezárna az egész Petőfi sétány, akkor javulnának Siófok rendőrségi statisztikái, de azt is hozzátette, hogy mindez lehetetlen, mivel a fél város megélhetése múlik ezeken az üzleteken.

Az új rendeletről januárban születhet meg a végső döntés, de úgy tűnik, mindenképpen bevezetik - már csak az a kérdés, pontosan mekkora lesz  szigor 2016 nyarától.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-