Létrehozva: 2018.08.22.

Váratlan fejlemény a Dózsa György úti gázolás ügyében

A gyanúsított, M. Richárd több bûncselekményt is elkövetett korábban, ezért nem szüntetik meg a házi õrizetet.

Ügyészi indítványra a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden újból meghosszabbította M. Richárd gyanúsított bűnügyi felügyeletét, ezúttal 2018. december 21-ig - tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék.

A Dózsa György úti gázoló továbbra sem hagyhatja el a tartózkodási helyeként szolgáló ingatlant, ezt nyomkövetővel ellenőrzik.

A kerületi bíróság döntését azzal indokolta, hogy a gyanúsított továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros ellen, akit ezt követően még bántalmazott is. Tavaly május 15-én Budapesten, a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva összeütközött a szabálytalanul elé beforduló másik autóval. A baleset során két ember életét veszítette, többen pedig súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy M. Richárd korábban kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással.

A kerületi bíróság végzése ellen fellebbezésnek van helye.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Döntöttek az új üzemanyagárakról: szerdától megint drágább lesz a benzin – nem is kevéssel

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-