RIPOSTER

Váratlan fordulat a pedofíliával vádolt magyar politikus ügyében!

Az óriási botrányba keveredett képviselő szerint most nem ő az, aki bûnt követett el...
  • Szerző: Doris

Továbbra is tagadja az ellene felhozott súlyos vádakat Agárdi Béla, az a Veszprém megyei politikus, akit azzal gyanúsítanak, hogy csokival csábította orális szexre a környékbeli fiúkat.

Az idősödő barnagi képviselő azt állítja, hogy ördögi összeesküvés áldozata lett, a tinifiúk pedig egyáltalán nem érdeklik, hiszen tartós távkapcsolatban él egy Franciaországban lakó nővel.

Ennek ellenére tucatnyi fiú megrontásával vádolják, egy ügyben pedig fel is jelentették.

"Ez a fiú nyáron együtt lógott azzal a fiúval, akit születése óta ismerek, a család barátja vagyok. Ha boltba mentem, a haverjával mindig ott voltak a bejáratnál. Gyakran kértek, hogy vegyek nekik csipszet és energiaitalt. Egyszer fodrászra is adtam az egyiküknek ezer forintot"

- kezdte a Lokálnak a férfi, aki szerint már ekkor gyanakodnia kellett volna.

"Az egyik kocsi tulajdonosa szólt, hogy eltűnt a kesztyűtartóból a parkolásra szánt aprópénze, több ezer forint. Szerinte a fiúk előtte gyanúsan sokáig sündörögtek a kocsi körül"

- magyarázta a politikus, aki most lopással vádolja az ellene valló fiúkat.

Azt persze elismeri, hogy ült már börtönben. Tizenhét évvel ezelőtt orgazdaságért ítélték el, hat hónapot kapott a fiatalkorúak börtönében. Ám állítása szerint azóta sem volt dolga a törvénnyel...

 

 

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?