Létrehozva: 2019.07.13.

Váratlan vendégek randalíroztak a szentendrei kertekben

Többen is jelezték, hogy váratlan látogató volt a kertjükben Szentendrén. A róka cseppet sem fél az emberektõl, bátran mászkál a házak között is. Azonban jobb tartani tõlük a távolságot, a túlzott szelídség sem jó jel.

Egyre több helyen látnak rókákat lakott területen belül. Bemennek a házak kertjébe, az építkezés alatt lévő épületekbe, még az erkélyekre is felmerészkednek.

„Többször is a házunk körül ólálkodott, felmászott az erkélyre is egy rókakoma”

– mesélte a %Ripost%-nak Bettina, aki Szentedrén a Sztaravodai útnál le is fotózta az arra járó ravaszdit. – Ha nyitva lett volna az ajtó, simán besétál rajta. Nem ijedt meg a hangoktól, de attól sem, hogy két ember állt vele szemben.”

Főleg az élelem reményében mennek közel az emberlakta területekhez a vadak, mondta a %Ripost% kérdésére Sukerek János, a Dunakanyar Kittenberger Kálmán Vadásztársaság elnöke.

„A szemetet túrva próbálnak táplálékot találni, de a ragadozó állatok a kisebb rágcsálókat is szívesen vadásszák”

– tette hozzá. Lakott területen nem lőhetnek ki vadat, csak az önkormányzat külön engedélyével.

Mint arról beszámoltunk, legutóbb a főváros XVIII. kerületében láttak rókát, a XVII. kerületben pedig nyestek zavarják meg az emberek és a kutyák nyugalmát. Salgótarjánban vaddisznókat láttak párban mászkálni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-