Létrehozva: 2019.01.20.

Veronai busztragédia: Még évekig elhúzódhat a nyomozás

Zenés emlékestet rendeznek a hozzátartozók, mert pont két éve történt a veronai busztragédia. Ennyi idõ óta még mindig csak egy embert gyanúsítottak meg a magyar hatóságok! Az olaszok tavaly októberben vádat is emeltek 6 ember ellen, már két tárgyaláson is túl vannak! Miért ilyen lassú a magyar nyomozás? Ami ráadásul még újabb évekig eltarthat...

Január 20-án, vasárnap van két éve, hogy Verona mellett tragikus balesetet szenvedett egy magyar diákokat és kísérőiket szállító busz. A szomorú évforduló alkalmából emlékestet tartanak a hozzátartozók január 31-én, az Újpesti rendezvénytér színháztermében. Itt adják először elő Bornai Tibor „Nélküled, veled” című szerzeményét, amit a hozzátartozók kérésére írt a tragédiáról, gyászról, szenvedésről és elengedésről.

A balesetben 17-en haltak meg. Az olasz és a magyar hatóságok is rögtön megkezdték a nyomozást. Olaszországban már megtörtént a vádemelés is: V. János buszsofőr mellett öt olasz autópálya-mérnököt okolnak a tragédiáért. Már két tárgyaláson túl vannak az olaszok, egyiken sem vett részt a buszt vezető sofőr, még azt is képes volt tagadni, hogy ő ült a volán mögött. Legközelebb márciusban kerül sor az újabb tárgyalásra, amin az elhunytak hozzátartozói is részt vesznek. Nálunk viszont két év után egyetlen gyanúsítottja van az ügynek és még évekig tarthat a nyomozás! Miért nem tudjuk két év után sem, hogy ki a felelős?

Miután a tragédia Olaszországban történt, az olasz hatóságok kizárólag a baleset körülményeivel foglalkozhatnak. A magyar nyomozóknak ezt nincs lehetőségük vizsgálni, nem is gyanúsíthatják meg a buszsofőrt, hisz ugyanabban az ügyben kétszer nem lehet bíróság elé állítani. A magyar hatóságok kizárólag azokkal a körülményekkel és előzményekkel foglalkozhatnak, amik a tragédiához vezethettek, emiatt került a látókörükbe az az üzemorvos, aki engedélyezte az alvászavarral küzdő V. Jánosnak, hogy buszt vezessen.

Most ő az ügy egyetlen gyanúsítottja, miközben egy sor ember felelős lehet azért, hogy a katasztrófa ilyen súlyos volt, és ennyi ember halt meg…

A gyászolók birtokába jutott fényképek és az olasz hatóságok szakvéleménye szerint illegálisan beépített póttank és üléssor volt a buszban, amire szerintük nem volt engedélye a buszos cégnek. A hazai vizsgálatnak azt kell kiderítenie, hogy szabályos volt-e az átépítés, és a póttank és az ülések szerepet játszhattak-e a tragédia súlyosságában, illetve abban, hogy ilyen sokan meghaltak. Szakértőket kell bevonni és megtalálni azokat, akik engedélyt adtak a beépítésekre.

Korábban szinte a végletekig lehetett húzni egy nyomozást, ám az új Büntetőeljárási törvény értelmében már csak két évig nyomozhatnak a magyar hatóságok a veronai tragédia ügyében.

Az új rendelkezés kimondja: ha egy ügyben már kihallgattak egy gyanúsítottat, akkor a gyanúsítástól számított maximum két éven belül le kell zárni a nyomozást. Itt már nincs lehetőség hosszabbításra

– magyarázta a %RIPOST%-nak egy volt rendőr.

Miután december 14-én gyanúsítottként hallgattak ki egy orvost, legkésőbb 2020. december 14-éig le kell zárni a hazai nyomozást.

Már egy éve miniszteri rendelet írja elő, hogy a külföldre tartó iskolai buszos kirándulásokon a járművezetők este 11 és másnap hajnali 4 óra között nem vezethetnek, és ezt a pihenőidejüket is a buszt elhagyva kell eltölteniük. 13 évesnél idősebb busszal nem lehet iskolai kirándulást szervezni, és minden iskola csak olyan szolgáltatóval köthet szerződést, amely garantálja, hogy járművezetője nem szenved a közlekedést veszélyeztető alvászavarban. Elzárással sújtják, aki illegálisan alakít át járművet és az is börtönt kap, aki vezeti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-