Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.08.26.

Veszélyezteti Magyarországot pusztító erejű földrengés?

Annak ellenére, hogy világviszonylatban hazánk nyugodt régiónak számít, ez nem azt jelenti, hogy ne lennének földlökések hazánkban. Évente átlag 100-200 kisebb rengés észlelhetõ.

Kegyetlen pusztítást végzett a szerdai földrengés Olaszországban, a legfrissebb adatok szerint már 250-re emelkedett a halálos áldozatok száma péntek reggelre. Tóth László szeizmológus szerint a 6,4-es erősségű rengés közepesnek mondható, évente körülbelül kétszáz hasonló esetet észlelnek a bolygón.

Az olaszországi hatásfokát növelte, hogy sűrűn lakott területen történt, ahol többnyire régi épületek álltak, valamint az is, hogy felszínhez viszonylag közel, tíz kilométeres mélységben pattant ki

- elemezte a szakember az olaszországi tragédiát.

A rengeteg halálos áldozatot és több száz sérültet követelő természeti katasztrófa után joggal merül fel a kérdés, hogy vajon Magyarországon számíthatunk-e pusztító erejű földrengésre.

Jelentősebb károkat okozó rengés tizenöt-húszévenként, míg erős, nagyon nagy károkat okozó földrengés negyven-ötven éves visszatérési idővel van

- mondta a %RIPOST%-nak dr. Győri Erzsébet, aki felelevenítette az elmúlt évek nagyobb rengéseit is.

A 20. században öt olyan földrengést jegyeztek fel a mai Magyarország területén, melyek jelentős károkat okoztak: Kecskeméten 1908-ban és 1911-ben, Egerben 1925-ben, Dunaharasztin 1956-ban és Berhidán 1985-ben. A ciklikusság alapján pedig kiderül, hogy a következő tíz évben bármikor lehet nagy pusztítást okozó földrengés, ám a szakember finomabban fogalmazott.

Ezek az adatok statisztikák, így akár húszévenként vagy hetvenévenként is lehet katasztrófa, ezt sajnos nem lehet előre jelezni. Folyamatosan elemezzük az adatokat, de a földrengés olyan, mint amikor valaki elkezd egy pálcát hajlítani: egyszer el fog törni, de nem tudni, pontosan mikor

- mondta a %RIPOST%-nak Győri Erzsébet.

A szakértő szerint a földrengést elhárítani nem lehet, a földrengés veszély ismeretében, előzetes felkészüléssel a földrengés által okozott károk és veszteségek csökkenthetők. A legfontosabb ilyen felkészülés az, hogy veszélyeztetett területeken úgy kell építkezni, hogy

az építmények nagyobb károsodás nélkül kibírják az ott bekövetkező földrengéseket.

Azon országokban, ahol az effajta megelőzést hosszabb ideje alkalmazzák, lényegesen csökkentek a földrengések okozta károk, tízezres nagyságrendű áldozatok inkább a szegénység miatt erre nem figyelő országokban fordulnak elő. A szeizmológus hangsúlyozta, hogy az Európai Unió országaiban egységes földrengés-szabvány van érvényben, mely részletesen meghatározza a földrengésbiztos tervezés módszereit különböző építmények esetében.

Az Unió egységes földrengés szabványa szerint minden építményt úgy kell tervezni, hogy az élettartama (általában 50 év) alatt 10% valószínűséggel előforduló földrengést komolyabb szerkezeti károsodás, összeomlás nélkül kibírjon. Az egyes országok eltérő földrengéses viszonyai miatt minden ország saját Nemzeti Mellékletében adja meg a helyi szeizmikus zónákat, a tervezéshez szükséges alapadatokat.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Most jött: kizuhant egy 3 éves gyerek egy emeletes ház ablakából Budapesten

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

vg.hu

Korszakváltás a magyar légvédelemben – Jön a NASAMS, megy a KUB

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-