Létrehozva: 2019.05.04.

Vészhelyzet Pest megyében, rendőröket riasztott a háziorvos a bajban

Az orvos nem tudott bejutni az egyik betegéhez, ezért segítséget hívott és igen jól tette, hiszen az asszony rosszulléte miatt nem nyitott ajtót.

Egy háziorvos kért segítséget csütörtökön este a budakeszi rendőröktől, mivel egy feltehetően ellátásra szoruló, 72 éves hölgy betegéhez nem tudott bejutni annak Budajenőn lévő házába. Az orvos elmondta a rendőröknek, hogy betege egyedül él a házban, több ismert betegsége is van, amelyek okozhattak rosszullétet.

Az ingatlan ajtajai zárva voltak, így a rendőrök betörték az egyik ablaküveget, majd a házat átvizsgálva a fürdőszobában a földön fekve találták az ellátásra szoruló hölgyet, aki eszméleténél volt, de önerőből felkelni nem tudott. A rendőröknek nehezen beszélve, de el tudta mondani, hogy rosszul lett korábban, elesett és a keze is megsérült ennek során, arra viszont nem emlékszik, hogy ez pontosan mikor történhetett.

A bajba került hölgyet a rendőrök ezt követően átadták az időközben értesített mentőknek és biztonságosan bezárták a házat is - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-