Létrehozva: 2019.02.14.

Vona Gábor a bíróság előtt

Tanúként idézte és hallgatta meg a a Budapest Környéki Törvényszék a Jobbik volt elnökét, Vona Gábort.

Szerző origo.hu/itgy

Vona Gábor meghallgatása a KGBélaként is emlegetett Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus és három társa ellen az Európai Unió intézményei elleni kémkedés bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalásán történt.

A vád szerint Kovács költségvetési csalást követett el azzal, hogy három gyakornokot foglalkoztatott úgy, hogy azok meg sem fordultak Brüsszelben,

ezzel összesen több mint 21 ezer euró vagyoni hátrányt okozva.

Ez átszámolva mintegy hatmillió forintot jelent.

A politikus állítja,

„egyértelműen adminisztratív hiba történt a részéről”,

hiszen a gyakornoki szerződések formanyomtatványán elfelejtette bejelölni a gyakornokok beregszászi, illetve szatmárnémeti munkavégzését.

Az OLAF-vizsgálat nyomán egyébként az Európai Parlament akkori elnöke megrovásban részesítette, és Kovács azóta vissza is fizette az EP-költségvetésbe a vád szerint okozott kárt.

Szerző origo.hu/itgy

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-