RIPOSTER

Zalaegerszegi gyilkosság: Ezek az információk segíthették a nyomozókat!

Elfogták azt a 30 éves férfit, aki brutális módon gyilkolt meg egy idős zalai nőt. A szomszédok úgy tudják, az utóbbi időben már többször törtek be az asszonyhoz.

Ahogy a %% is beszámolt róla, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói négy nap alatt azonosították és elfogták azt a 30 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható annak a 67 éves asszonynak a megölésével, akit még vasárnap találtak holtan a rendőrök az otthonában.

A %% úgy tudja, hogy nem a gyilkosság napján vagy másnapján találtak rá az asszonyra, napokig feküdhetett holtan a lakásában. Korábban már írtuk, hogy a nyomozók

nemcsak a szomszédokat, hanem a postást is kihallgatták,

hogy kiderüljön a kegyetlen gyilkosság időpontja.

Kicsit megnyugodtunk, hogy elfogták a tettest, bár még mindig nehezen alszunk el. Nagyon szomorú, ami történt ezen a békés környéken

- mondta a %%-nak az egyik utcabéli, aki úgy tudja: nem először került bajba a megölt asszony.

Korábban már kétszer is betörtek hozzá, talán emiatt is volt bizalmatlan az emberekkel

- találgatott a neve elhallgatását kérő édesanya, aki szerint az áldozat melletti ház kamerafelvételei is segíthették a hatékony nyomozást.

Még tart a nyomozás

Az ügyben megkerestük a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságot is. A szóvivő a %% kérdésére nem tudott elárulni a gyilkosságról további részleteket.

"A nyomozás és a kihallgatás még folyamatban van, az indítékról és az elkövetés módjáról egyelőre nem áll módunkban tájékoztatást adni, míg a gyanúsított előzetes letartóztatásba nem kerül" - mondta Sznopek Veronika rendőrfőhadnagy.

A rendőrség a férfit bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatását.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?