Létrehozva: 2017.09.07.

Zárva lesznek a nagyáruházak, sztrájkolnak a dolgozók

Pénteken bejelentik, mikor nem tudunk majd bevásárolni.

Péntek délután figyeld a híreket! Ekkor jelenti be az időpontot a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete:

a Tesco dolgozói ugyanis többnapos országos sztrájkot hirdetnek.

"Lesz olyan áruház, amiben a munkaerőhiány miatt kígyózó sorok tovább nőnek majd, de lesz olyan áruház is, ahol annyi dolgozó sztrájkol, hogy be kell zárni, akár több napra is" – mondta a %Ripost%-nak Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

A dolgozók hét pontból álló követelésüknek akarnak érvényt szerezni. Ennek egyik legfontosabb pontja a 25 százalékos béremelés.

Míg a Tescóban az árufeltöltők és a kasszások bruttó 176 ezer forintot kapnak, az Aldinál például 230 ezer forintot is megkeresnek hasonló beosztásban,

erre jön a vasárnapi pótlék és az Erzsébet-utalvány.

A kormány egyébként ősszel újabb, a hazai kereskedelmet befolyásoló törvényeket javasol.

„Eltökélt szándékunk egy olyan, egészségesebb szerkezetű intézkedéscsomagot javasolni az Országgyűlésnek, amely a munkavállalók védelmére és a fogyasztók érdekeire fókuszáló hazai kereskedelmi szektor létrehozása felé hat" – írta Lázár János kancelláriaminiszter a sztrájkkészültséget hirdető szakszervezetnek.

origo.hu

Drámai meccsen botlott megint hatalmasat a BL-ben a Paris Saint-Germain

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gulyás Gergely újabb részleteket osztott meg Magyar Péterrel közös múltjáról

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-