Létrehozva: 2015.11.24.

Idén 800 ezren rontották el az adóbevallásukat! Te vajon köztük vagy?

Legalább nyolcszázezren rontották el az adóbevallásukat az idei évben is, és vagy százezren magasról tettek a határidõre. Még most is érkeznek bevallások a NAV-hoz.

Minden évben akad, aki hibásan adja be a bevallását ilyen, vagy olyan okból kifolyólag. Az időben bevallók esetében 840 ezer levelet küldött ki a hatóság hibás nyomtatvány leadása miatt. Sokan pedig pedig késve adták le.

Még ősszel is érkeztek 2014-es nyomtatványok a szervezethez - nyilatkozta a Magyar Időknek Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője. Összességében százezres nagyságrendű lehet azok tábora, akik figyelmen kívül hagyták a törvényben rögzített május 20-ai határidőt. Az pedig 6 hónappal ezelőtt volt!

Azzal a NAV is tisztában van, hogy sokféle oka lehet a csúszásnak, éppen ezért bírságot csak a legvégső esetben szabnak ki.

Azok biztosan számíthatnak egy vaskosabb csekkre, akik többszöri felszólítás ellenére sem tesznek eleget a bevallási kötelezettségnek.

Idén százból átlagosan öt késlekedőt büntetett meg a hatóság. Az átlagos büntetés 20 ezer forint körül van. 

A leggyakoribb hiba az aláírás hiánya volt, vagy az adózók egyszerűen csak eltévesztették a sorokat a kitöltéskor, és rossz helyre írták be az adatokat. Illetve az is sokszor előfordul, hogy csupán annyit vétett az adófizető, hogy nem tüntette fel, mely bankszámlára, vagy címre küldje a NAV a visszajárót. Ezek az egyszerű hibák bárkinél előfordulhatnak, hiszen senki sem születik könyvelőnek, de ezekben az esetekben is hibásnak minősül a bevallás, amire a hivatal levélben is figyelmeztet, és korrekciót kér.

Jobban jársz, ha utánanézel a postád közt, a te bevallásodra nem érkezett-e valamilyen válasz a NAV-tól.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Magyar iskolásokat is súlyosan megfenyegettek az iszlamisták

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-