Létrehozva: 2015.07.13.

Durván beszóltak Kasza Tibinek Bochkor műsorában!

Az Önindító mûsorvezetõje bevallotta: pezsgõt bontott, amikor arról olvasott, hogy megszûnik Kasza mûsora.

Nem kímélték Kasza Tibit a Music FM reggeli műsorában! Az Önindítós trió egyik állandó tagja, István Dániel élő adásban azt mondta: nagyon örült, amikor megtudta, hogy Kasza Tibi showműsora ősztől nem lesz látható a TV2 képernyőjén.

Az énekes-műsorvezető neve egy aktuális témát követően merült fel: az Önindító stábja arra kérte a hallgatókat, írják meg, melyik az a dal, műsor, vagy film, amiért elnézést kellene kérniük az alkotóknak. István Dani ekkor vallotta be, hogy Kasza produkciója bizony nem a szíve csücske. Szerinte Tibinek ideje lenne kiállnia a nyílvánosság elé, és bocsánatot kérni a Kasza show miatt!

Bochkor Gábor műsorvezetőtársa nem állt meg egy csípős megjegyzésnél, hiszen konkrétan kijelentette, hogy a Kasza show csillagának leáldozását egy pohár behűtött pezsgővel ünnepelte meg.

Szisszent otthon a Dom Perignon, amikor múlt héten olvastam, hogy vége a Kasza Shownak!

Bocsi azonban gyorsan Kasza védelmére kelt. Az egykori Sláger rádiós nagyágyú bevallotta: régen ő sem volt oda Kaszáért, ám elismeri, hogy műsora sokat fejlődött a kezdeti botladozások után, amióta pedig egyszer vendégként is szerepelt a Kasza Show-ban, kifejezetten megkedvelte Tibit. Bochkor szerint a TV2 hibát követ el azzal, hogy parkolópályára teszi a beszélgetős show-t, amibe Kasza rengeteg időt és hatalmas energiát fektetett.

A %RIPOST% természetesen megkereste Kasza Tibit, aki tőlünk értesült a ma reggeli csipkelődésről. Az énekes meglehetősen higgadtan vette tudomásul, hogy élő adásban szóltak be neki:

István Dani számára egy aprócska rossz hír, hogy a terveink szerint tavasszal folytatódik a Kasza Show, úgyhogy hagyjon még egy kis pezsgőt abban az üvegben!

A leállás pedig részben saját döntésem volt, hiszen a legtöbb magyar sztár már harmadszor fordult meg nálam. Bochkor Gábort például már kétszer is vendégül láttam. Az ilyenfajta személyeskedést mindig is szomorú és sajnálatos dolognak tartottam és ezt mindekinek üzenem, aki így gondolkodik a világról. Azoknak, akik a műsor bukásáért drukkoltak, mondanám, hogy egyik csatorna sem gyárt 60 epizódot egy bukott műsorból. Az Önindítót persze továbbra is kedvelem és ha Dani nem haragszik meg, akkor én profi kollégája, Bochkor Gábor véleményét tartom mérvadónak" - jelentette ki Kasza Tibi.

István Daninak egyébként nem ez az első nagy port kavaró kijelentése. Az RTL Klub Reflektor című műsorának egykori műsorvezetője korábban véletlenül bekapcsolva hagyott mikroportja miatt keveredett botrányba. Egyik alkalommal például a Barátok közt egykori sztárját, Deutsch Anitát illette meglehetősen sértő megjegyzéssel, és kislánya nevével is vicceskedni próbált:

"Emma meg holnap ma? Minek szül egy férfi? Szerintünk tiszta Sigourney Weaver az Alienből!"

Nem a színésznő volt azonban a rádiós egyetlen célpontja, Király Linda sem úszta meg a beszólást. Amikor az énekesnő önmagát fiús csajnak titulálta, István Dani szimplán így szólt: "Disznós vagy te, nem fiús!"

Daninak ugyan megbocsátottak munkaadói, de aztán mégis eltűnt az RTL Klub képenyőjéről. Kasza Tibi azonban a hírek szerint hamarosan visszatér.

 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői