Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.01.23.

Bombázóra gyúrta magát a híradós riporternő

Meglepõ és csodálatos átváltozáson ment keresztül az egykori híradós. Tökéletesre gyúrta a testét, és azóta versenyeket nyer.

Profi fitneszversenyző lett Szentpéteri Eszter, akit a HÍR TV, majd a köztévé riportereként ismerhettek meg a nézők. Az egykor átlagos testalkatú nő élete 2012-ben vett új irányt. Rendszeresen edzeni kezdett, mert elégedetlen volt a testével.

Életemben akkor voltam a legkövérebb, egyetlen nyár alatt tíz kilót szedtem fel. Addig mindig csak tavasszal mentem le az edzőterembe, hogy pánikszerűen felkészüljek a bikiniszezonra

– mondta a Borsnak a híradós, aki ezután hetente háromszor edzett, és leadott tizenhárom kilót.

 Arra, hogy versenyezzen, nem is gondolt, míg két és fél évvel ezelőtt egy edzőteremben megismerte az egykori Hip Hop Boyz tagját, Kalocsai Krisztiánt. Az ő javaslatára kezdett el felkészülni, majd tavaly májusban elindult első versenyén. Az egyik kategóriában rögtön a hatodik, pontszerző helyen zárt.

Bár azóta felszedett tíz ki­lót, ezt tudatosan tette: időlegesen át kellett állnia a szénhidrátban és húsban jóval gazdagabb, férfiaknak szóló test­építő-étrendre. Hamarosan újra visszatér a diétához.

.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

382 napig nem evett a 200 kilós férfi: 125 kilótól szabadult meg

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja