Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.31.

Döbbenetes dolgot árult el karrierjéről Sebestyén Balázs

A tévénézõk szeme láttára vált fiatal, szemtelen riporterbõl érett, sokoldalú sztármûsorvezetõvé Sebestyén Balázs, aki rendkívül büszke arra, hogy az elmúlt 20 év alatt mindig önazonos lehetett a képernyõn... De vajon mihez kezd, ha ott kell hagynia a képernyõt?

"Köszönöm, hogy hagynak úgy tévézni és rádiózni, ahogy én azt szeretném" – hangoztatja évek óta Sebestyén Balázs, aki a napokban újabb komoly szakmai díjakat kapott. Azonban tudja, hogy a kamerákon és mikrofonon túl is vár rá az élet. Ma élvezi ugyan a munkáját, de ha eljön az ideje, hogy váltani kell, készen fog állni.  Például producerként már most is bizonyítja tehetségét.

"Attól nem félek, hogy nem lesz rám igény" – mondta a %RIPOST%-nak Sebestyén Balázs. "Nagyon kicsi a hazai piac, így azt gondolom, hogy akiknek eddig kellettem, azoknak továbbra is fogok. Ilyen értelemben ebből nem lehet kiöregedni. Viszont azt elképzelhetőnek tartom, hogy nálam jön majd el az a pont, amikor már nem szeretném tovább ezt csinálni. Ha ez a belső késztetés megszületik, akkor kiszállok a médiából, legalábbis abban a formában, ahogy jelenleg csinálom."

Ha kíváncsi vagy mi az, amit már nem biztos, hogy vállalna Balázs, akkor a részleteket megtalálod a pénteki %RIPOST% napilapban!

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

metropol.hu

123 éve született a magyar film: teszteld, te mennyire emlékszel a régi idők mozijaiból - kvíz

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja