Létrehozva: 2017.06.09.

A Halott Pénzzel nyitja meg kapuit a PLÁZS!

Ha hétvége, akkor Siófok és természetesen PLÁZS, ahol a luxuspihenés mellé esténként a legkiválóbb hazai zenekarok járnak. A PLÁZSon a nyár a Halott Pénzzel kezdõdik, akik új dallal és különleges fényekkel indítják be a bulit június 17-én a Nagy-Szín-Pad! gyõztesével, a Lóci játszikkal.

Szerző Tóth Balázs

A PLÁZS a nyaralás alfája és omegája: napközben pihenés és napozás a fehér homokos parton, csobbanás a Balatonban, koktélozás a medence szélén, este pedig buli a tánctérré változott festői tóparton, ahol átadhatjuk magunkat a zene hullámainak. 

Siófok, itt kezdődik a Balaton és itt vannak a legnagyobb bulik is, napnyugtától, napkeltéig. Az idei szezonról mi sem mesél jobban, minthogy egyből a nagyszínpadokon hódító Halott Pénz nyitja a koncertek sorát. Az avantgárd hip-hop zenekar tavaly jelentette meg Ülni.Örülni.Megőrülni. című  negyedik nagylemezét, mely végképp a legnépszerűbb hazai előadók közé emelte őket.

Koncertjeik gyakran órák alatt teltházasak lesznek, a nem ritkán több ezres közönség pedig az elejétől a végéig együtt énekli a csapattal az olyan slágereket, mint a Valami van a levegőben, a Darabokra törted a szívem vagy az Erre még meghívlak. A PLÁZSos koncerten azonban már egy új dal is felkerül a repertoárra, ami először csendül fel élőben a balatoni nyári éjszakában. Az új dal mellett a srácok ígérik, hogy ritkán hallott számokkal, különleges fényekkel és vizualitással igyekeznek igazán emlékezetessé tenni az estét.

Előttük a Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató győztese, a Lóci játszik lép fel, akik a nyeremény részeként nyithatják a siófoki szezont. A zenekar vidám és energikus dalaival egy pillanaton belül táncra perdít mindenkit hallótávolságon belül. A nyitott csokornyakkendős brigád nemrég jelentette meg Krokodil című lemezét és hol máshol lenne természetesebb a koncerteken újabban fel-feltűnő gumikrokodilok táncoltatása, ha nem a PLÁZSon?

Június 17-től a nyár ismét Siófokra költözik, dobd le magad!

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

metropol.hu

Kettészakad az ország: Kiadták a riasztást a hétvégére

mandiner.hu

Nyugatról odaszúrtak volna Magyarországnak, de hatalmas hibát követtek el

ripost.hu

Zseniális trükk kotyogós kávéfőzőhöz: új dimenzióját élvezheted így a kávézásnak

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán