Létrehozva: 2018.01.16.

Az operett sztárja nem akar megöregedni! Így küzd az öregedés ellen

Az Operettszínház csillaga, Kocsis Dénes hamarosan betölti a harmincat, úgy érzi, teljesen megváltozik majd az élete.

Kocsis Dénes már több mint 15 éve van színpadon, mára az Operettszínház egyik vezető színészévé nőtte ki magát: volt már Rómeó, Mozart és szerepelt a Fame című musicalben, most pedig megkapta a Dorian Gray főszerepét.

Dorian egy jóképű, gazdag és naiv fiatalember, aki kétségbeesetten keresi az örök ifjúság titkát, olyannyira, hogy ezért még a lelkét is eladná.

Bár Doriannel ellentétben Dénes nem adná el a lelkét az örök fiatalságért, ő is sokat tesz azért, hogy formában tartsa magát, rendszeresen edz és egészségesen táplálkozik.

„Úgy fog alakulni az egészségügyi helyzetem, ahogy a Jóisten eltervezi. Én hiszek abban, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Dolgozom azért, hogy minél tovább fiatal maradjak. Semmiféle különleges eszközt nem használok ehhez, csak odafigyelek magamra.„- mondta el a színész fittsége titkát a %RIPOST%-nak. Viszont hiába az egészséges életmód, Dénes 10 év múlva már nem játszhatja el azokat a szerepeket, amik meghozták neki az országos hírnevet.

„Én pár hónap múlva harminc éves leszek, ami nagy mérföldkő az ember életében! Van bennem rengeteg kérdőjel, hogy harmincéves korom után miket fogok tudni játszani. Tíz év múlva már nem lehetek többé Rómeó, vagy Dorian Gray. Van bennem egy kérdőjel, hogy vajon hogy fog alakulni az életem"- a színész azt nem tudja megjósolni, hogy alakul az élete színészként, de abban biztos, hogy öt éven belül szeretne megállapodni.

„Sokat beszélgetünk a párommal a családalapításról. Mindenképpen szeretnénk gyereket, van egy öt éves terv a fejünkben, de ahhoz meg kell teremtenünk egy biztonságos környezetet, hogy oda úgy tudjon jönni egy belőlünk közösen létrehozott új élet."

A Dorian Gray című musicalt január 19-én mutatják be az Operettszínházban, a Kálmán Imre Teátrumban, ahol a rajongók láthatják majd hogy nézne ki Kocsis Dénes idős korában…

 

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Magyar Péter támogatója lett az egyik hírhedt Soros-szervezet

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői