Létrehozva: 2018.01.23.

Meglepő módon tudta meg a Testről és lélekről főszereplője, hogy Oscarra jelölték a filmet

Nem mindennapi módon tudta meg a Testrõl és lélekrõl fõszereplõje, hogy Oscar-díjra jelölték filmjüket.

Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében Enyedi Ildikó. A rendező erről a kedd esti sajtótájékoztatón beszélt, amit azután tartottak meg, hogy kiderült, Oscar-díjra jelölték a magyar filmet.

Mint ahogy arról beszámoltunk, a Testről és lélekről bekerült az öt legjobb idegen nyelvű film közé, vagyis márciusban akár még Oscar-díjas is lehet. A film főszereplői, Borbély Alexandra és Morcsányi Géza, valamint Mécsi Mónika és Muhi András producerek, Herbai Máté operatőr, Szalai Károly vágó és Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója is részt vett a sajtótájékoztatón.

A rendező elárulta, hogy az Oscar-gáláig tartó időszakban még 6 alkalommal fogják vetíteni a filmet Los Angelesben, San Franciscóban, New Yorkban és Londonban, hogy a filmakadémia tagjai közül minél többen láthassák.

A film egyik főszereplője, Borbély Alexandra nem mindennapi dolgot árult el. A mai bejelentés előtti estén bulizni volt barátaival, emiatt olyan sokáig aludt, hogy az Oscar-jelölés hírének bejelentésekor még nem volt ébren. Azt mondta, éppen azt álmodta, hogy a produkció nem jut be az 5 legjobb film közé. Mikor aztán felébredt, látta, hogy rengetegen hívták, és az egyik ilyen telefonhívásnál tudta meg a jó hírt a riportertől.

Havas Ágnes szerint az elmúlt két év hosszú tanulási folyamat volt. Megtanulták, hogyan működik egy Oscar-kampány, s most ezt hasznosítják is.

Morcsányi Géza úgy vélte, ha egy műalkotásban, mint ebben a filmben, benne van a potenciál, akkor nagy kampány nélkül is eléri a hatást.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői