Létrehozva: 2018.02.17.

Szabó Ádám volt barátnőjének énekel A Dal színpadán

Ma este újra felcsendül a yesyes - I let you run away címû száma A Dalban! Három héttel ezelõtt a dallamos melódia elnyerte a zsûri és a közönség tetszését is.

Szabó Ádám és Katona Tamás zenekara 43 ponttal jutott tovább az elődöntőbe, ahol megküzdhetnek a döntőbe jutásért. A %RIPOST% megtudta, hogy mi ihlette a szerelmes dalt.

Szabó Ádám már negyedik alkalommal áll az Eurovíziós Dalfesztivál hazai dalválasztó műsorának színpadán, ahol ezúttal a yesyes formációval indult. A zenekart Szabó Ádám és Katona Tamás alapította 2015-ben. A fiúk eredetileg egy másik dallal indultak el az idei dalversenyen, de az utolsó pillanatban mégis benevezték az I let you run away című számot.

„Mi ezt a zenét a koncertjeink előtt szerettük volna használni ének nélkül, instrumentális verzióban. Viszont annyira megtetszett a zenei alap, hogy írtam rá egy énekdallamot. Megmutattam Tominak, aztán apának is, aki azt mondta: ez egy világsláger! Adok a szavára, ezért úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a versenyen a dalt, pedig egy másikkal készültünk. Az egy kicsit lágyabb lett, de végül ezt választották ki” – mondta Szabó Ádám, akinek szerzeménye az elengedésről szól. 

Most egyedül vagyok, már hónapokkal ezelőtt szétmentünk a párommal. A dal arról is szólhat, hogy egy szakítás után is fel lehet épülni.

 

"Engem általában mindig megviseltek a szakítások, nehezen tudok elválni valakitől, de ez a dal segített abban, hogy tovább tudjak lépni. Kiírtam magamból mindent, de így is sokáig tartott, amíg újra össze tudtam szedni magam. Így voltaképpen neki is szól ez a dal” – árulta el az énekes, aki ötéves kora óta zenél.

Ádám eleinte harmonika tudásával, majd később énekhangjával nyűgözte le az országot. 

„Apukám elvitt nagyon sok koncertre, ahol harmonikások játszottak. Miatta lettem zenész, ő is harmonikázott. Akkor indultam el a zenei pályán, amikor 5 éves koromban megtaláltam a hangszerét és elkezdtem játszani rajta. Ezután zeneiskolába jártam, versenyeken léptem fel, majd jött a tehetségkutató és most itt tartok…” – tette hozzá Ádám, aki a yesyes-szel szombat este ismét színpadra lép A Dal második elődöntőjében, ahol kiderül, továbbjutnak-e a döntőbe.

Szombat este A Dal második elődöntőjében újra színpadra lép az AWS (Viszlát nyár) a Ceasefire X (Satellites), Horváth Cintia & Balogh Tomi (Journey – Break Your Chains), Horváth Tamás (Meggyfa), Király Viktor (Budapest Girl), Odett (Aranyhal), Szőke Nikoletta, Kökény Attila és Szakcsi Lakatos Róbert (Életre kel), Vastag Tamás (Ne hagyj reményt) és a yesyes (I Let You Run Away) zenekar. A második elődöntőből négyen juthatnak tovább A Dal február 24-i döntőjébe, ahol kiderül, melyikük képviselheti majd Magyarországot a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon.

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja