Létrehozva: 2018.07.17.

Titokban megműtötték az ismert magyar műsorvezetőt, látogatni sem szabad

A nagybeteg Boros Lajos nem véletlenül nem látogatható. Az intenzív osztálynál is szigorúbb kórteremben kezelik.

Túl van az utóbbi hónapokban többször is elhalasztott szívműtéten Boros Lajos – tudta meg az AcNews. A népszerű műsorvezető állapota kielégítő, bár jelenleg még fokozott orvosi felügyelet alatt áll. Az intenzív osztálynál is szigorúbb kórteremben kezelik, ezért nem is látogatható.

Boros Lajos hetek óta nem vette fel a telefonját, pedig korábban szívesen vette az újságírók érdeklődését. Ma közvetlen munkatársa és jó barátja, Voga János adott magyarázatot a műsorvezető eltűnésére.

„Végre elvégezhették a régóta indokolt műtétet Lajoson. Most az a legfontosabb, hogy minél hamarabb felépüljön, sok pihenésre van szüksége. Nincs is nála telefon, hogy senki ne zavarhassa”

– mondta az AcNewsnak Voga processzor, aki már alig várja, hogy újra stúdióba ülhessen a kedvenc kollégájával.

„A műtét előtt elköszöntünk egy időre, mert tudtuk, hogy a beavatkozás után egy ideig nem találkozhatunk. Jelenleg az intenzív osztálynál is szigorúbb kórteremben kezelik, ezért nem is látogatható. Az ő állapotában ugyanis nagyon fontos, hogy még véletlenül se kapjon el semmilyen bakteriális vagy vírusos fertőzést. Minden a legnagyobb rendben. A műtét jól sikerült, de ennél többet a család kérésére nem mondhatok”

– magyarázta a rádiós, aki persze napi kapcsolatban van Boros családjával. Egymásban tartják a lelket, és már javában készülnek a rádiós hazatérésére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői