Létrehozva: 2018.09.04.

Ez durva: Kulcsár Edina ezt is bevállalta

A gyönyörû kismamában olyannyira tombol a versenyszellem, hogy szó nélkül nekiugrott a kissé gusztustalan feladatnak.

A gyönyörű kismama kemény fába vágta a fejszéjét, amikor várandósan mondott igent a MasterChef VIP felkérésére. Kulcsár Edina sejtette ugyan, hogy lesznek szó szerint gyomorforgató feladatok is a küzdelem során, de arról fogalma sem volt, hogy akár napokon át nem tudja majd lemosni magáról az irdatlan halszagot.

A kedd esti adásban a nézők is láthatták, amint szó szerint heroikus küzdelmet folytattam egy angolnával.

Nem tudom, hogy vettem rá magam, de úgy rémlik, önként jelentkeztem erre a feladatra. Tekintve, hogy ez inkább férfi munka, Hamvai P.G. volt, aki neki kezdett, de volt ott 1000 más is, amire neki kellett figyelnie, így javarészt én birkóztam meg az angolnával, majd együttes erővel próbálkoztunk”

- kezdte lapunknak a gyönyörű kismama, aki nem tudta mire is vállalkozott.

„Lecsaptam a fejét, holott éppen annál fogva kellett volna kiszögelni és úgy lenyúzni a bőrét. Nagyon megszenvedtem a dologgal és persze mindenem tocsogott az angolna vérében. Három napig éreztem a kellemetlen szagot a feladat után"

- mesélte Kulcsár Edina.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

mandiner.hu

Látta már a kínai elnök konvoját Pesten? Itt megnézheti! (VIDEÓ)

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Rátaláltak a világ legmélyebb tenger alatti víznyelőjére

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői