Létrehozva: 2018.09.22.

Óriási bejelentést tett Curtis, vajon mit szól ehhez Majka?

Az újpesti rapper nem tett lakatot a szájára!

Hiába a kínos kokainbotrány és a különválás Majkától, úgy tűnik, hogy Curtis szekere megállíthatatlanul fut tovább, sőt, talán még jót is tett neki, hogy napokig szerepelt a címlapokon.

Az újpesti rapper tele van tervekkel, új lemezre készül, és bizony egy zenésztársat is talált magának - írja a Nők Lapja Café.

"Tele vagyok tervekkel, nem áll meg az élet az ősszel sem. Megkezdődtek a munkálatai az új lemezemnek, amit nem mással, mint Emilióval közösen tervezek. Nemrég közös dallal rukkoltunk elő, de egy közös lemezt is tervezünk. Bár csak 4-5 éve vagyunk barátok, nekem ő olyan, mintha a testvérem lenne. Mindig számíthatunk egymásra, és nemcsak zeneileg, de emberileg is teljesen egy hullámhosszon vagyunk. Egy barát minden körülmények között barát kell hogy maradjon. Tudom, hogy benne soha nem fogok csalódni, és ő is számíthat rám bármikor. Jövőre egy zenekaros turné is a terveim között szerepel, így már most gőzerővel dolgozom azon, hogy 2019-ben minden tervem és elképzelésem valóra váljon"

- jelentette be Curtis a Sláger TV és a Sláger FM közös partiján.

De vajon mit szól ehhez Majka?

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői