Létrehozva: 2018.11.30.

Veszélyben az adás: dupla baleset a Csak show és más semmi próbáján

Baronits Gábor jelenleg nagy fájdalmak közepette, gerincmerevítõben készül a mûsorra, Vastag Csaba pedig lehet, színpadra sem tud állni.

A nyolcadik élő adása előtt áll a TV2 szuperprodukciója, a Csak show és más semmi, azonban a műsor előkészületeit megnehezíti, hogy több szereplő is sérüléssel bajlódik. A %RIPOST% megtudta, hogy a keddi próbanapon Baronits Gábor gerincproblémája kiújult, ami hihetetlen fájdalmakat és nehézségeket okoz neki a mozgásban.

Ezúttal Tatár Csilla partnereként a Pro-Art Táncstúdió szenvedélytől fűtött pasodoble táncát adják elő, és bár mindent megtesz, hogy az élő adásig helyre jöjjön, semmi garancia nincs arra, hogy a fájdalmai eltűnnek, vagy egyáltalán enyhülnek a produkcióig.

„Gyengébbek az izmok a csigolyáimnál, a keresztcsontom tájékán."

A keddi táncpróbán az egyik mozdulatnál csak egy pattanást hallottam. Mivel a csigolyák ilyenkor nyomást gyakorolnak az idegekre, így zsibbadni kezdett a bal lábam

– kezdte a %Ripost%-nak Baronits, aki az elmúlt hetekben több, erőt próbáló kihívásban is bizonyított, amik komolyan igénybe vették az izomzatát.

„Sajnos ez évente egyszer komolyabban előjön nálam, ilyenkor szigorúan pihentetnem kell, emellett masszázsra és gyógytornára járok. Igyekszem majd maximálisan helytállni a pénteki produkcióban, de kérdéses, hogy mennyi időt vesz igénybe a gyógyulás. Volt, hogy egy hét elegendő volt, máskor pedig másfél hónapig is elhúzódott” – mondta Gábor, aki jelenleg komoly fájdalmakkal küzd és gerincmerevítővel próbál.

Ám nem csak ő szenved. A minap Vastag Csaba gerince is megsérült. Eke Angélával egy különleges táncot kell megtanulniuk, aminek fő ismertetőjele, hogy a táncosok megfeszítik, majd elernyesztik az izmaikat a zene ütemeire. Egy rosszul sikerült emelés közben azonban az énekes háta hatalmasat roppant. A próbát azonnal be kellett fejezniük, hiszen Csaba sérülésével veszélybe került produkciójuk.

Ha kíváncsi vagy, mihez kezd most Vastag Csaba és Eke Angéla, akkor keresd a %Ripost% napilap pénteki számát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja