Létrehozva: 2019.01.14.

Könnyek között vallott Kovács Kati: nehéz volt színpadra állnia

Kovács Kati családjaként tekintett táncdalfesztiválos kollégáira, akik közül sokan már nincsenek velünk.

Rég nem látott kedvenceknek tapsolt a közönség a hétvégén a Papp László Arénában. A Táncdalfesztivál 50+ című koncert talán legnagyobb szenzációja az volt, hogy Kovács Kati újra a magyar popzene királynőjeként csillogott.

"Nekünk többet jelent a táncdalfesztivál, mint egy átlagos hallgatónak, hiszen mi pályatársak voltunk, sok kollégával majdhogynem családtagok. Bizony, kicsit könnyes a szemünk, amikor ezeket a dalokat halljuk, főként ha más tolmácsolásában, mert tudjuk, az eredeti előadók már nem lehetnek itt – mondja Kovács Kati, majd elgondolkodva hozzáteszi: – De talán mégis. Talán mégis itt vannak akkor, amikor a dalaikat éneklik. Velünk vannak, hál’ Istennek. Minket sokkal mélyebben érint ez a táncdalfesztiválos műsor, mint ahogy látszik. Furcsa érzés, amikor megszólal más hangján a dal. Látom Harangozó Terikét, Cserhátit, a többieket…"

A koncerten Muri Enikő Harangozó Teri két dalát énekelte, míg Tóth Vera Szécsi Páltól a Pillangót, valamint Cserhátitól az Árva fiút.

"A daloknak van közös pontja, Cserháti akkor énekelte az Árva fiút, amikor Szécsi öngyilkos lett. Neki énekelte" - mondta el a Borsnak Tóth Vera.

Kihagyták Zalatnay Cinit a Táncdalfesztivál fellépői közül

A koncerten Kovács Kati mellett olyan sztárok idézték meg a régi időket, mint Koós János, Soltész Rezső vagy Poór Péter. Ám sokan hiányolták a tavalyi show egyik legnépszerűbb fellépőjét, Zalatnay Cinit, aki az idén nem állt színpadra.

"Természetesen, ha meghívnak, elmentem volna, hiszen ez az életem. Nagyon sokan írtak nekem, hogy visszaadták a jegyüket, amikor látták, hogy nem leszek a fellépők között. A Retro Rádióban DJ Dominique is kifejtette a véleményét, hogy nincs Zalatnay nélkül táncdalfesztivál – nyilatkozta a Blikknek Cini. – Nekem is hiányzott a közönség, de remélem, megélem még, hogy táncdalfesztiválon énekelek!"

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői