Létrehozva: 2019.04.10.

Nem sikerült a randi: kikosarazta társát az Exatlon Hungary versenyzője

Hiába hívta randira a Kihívók nõi versenyzõjét a Bajnokok játékosa, a fiatal lány könnyûszerrel kikosarazta õt. Bár a csapattársaik szurkoltak a párosnak, lapunkkal Hanna elszomorító hírt közölt az üggyel kapcsolatban.

Különleges pillanatoknak lehettek szemtanúi kedd este az Exatlon Hungary nézői, ugyanis az emberpróbáló verseny mellett jutott idő a romantikára is. Bár már javában az egyéni játéké a főszerep a műsorban, a sportolók tegnap részt vehettek egy jutalomjátékban. A bónuszt két Bajnok zsebelhette be, a lányok közül Rákóczi Renáta, míg a fiúktól Jóni Máté, a nyeremény pedig nem volt más, mint egy kalandtúra a vízesésnél, majd egy jól megérdemelt vacsora.

A két Bajnok természetesen választhatott maga mellé egy-egy kísérőt is. Reni döntésén nem lepődött meg senki, hiszen jó barátját, Gelencsér Tímeát választotta, de Jóni Máté váratlan kijelentést tett. A K1-es világbajnok ugyanis a Kihívók női versenyzőjére, Szabó-Thomka Hannára tette a voksát, ami nem csak a játékosokat, de még Palik Lászlót is meglepte. Ám a választás még magában nem lett volna meghökkentő, de Máté habozás nélkül kijelentette, ő randizni viszi a 24 éves lányt. Ezek után nem csoda, hogy a forgatáson rögtön elkezdődtek a találgatások, hiszen mindkettő fiatal szingli, így sokan meglátták a lehetőséget a párosban.  A %Ripost% ezzel kapcsolatban megkereste Hannát, aki tisztázta a kérdéses helyzetet, és egyből pontot tett az ügy végére.

Én ezt teljesen poénként fogtam fel, és szerintem Máté is annak szánta, hiszen nem volt annyira jóban senkivel sem, hogy bárkit kiválasszon a csapattársai közül. Velem semleges volt, és szerintem ezért hívott el engem

– kezdte lapunknak Hanna, aki úgy érzi, hogy a randi dolgot csak a többiek fújták fel.
Részemről ezt egy percig nem gondoltuk komolyan, és nem is fogjuk. Máté egyáltalán nem az esetem, teljesen más típusú férfiak tetszenek nekem. Hirtelen meg sem tudom fogalmazni az ideálomat, de különbözik Mátétól” – jelentette ki határozottan Hanna, aki ezzel véget vetett a találgatásoknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja