Létrehozva: 2019.05.24.

Radics Gigi mer álmodni: tíz éven belül Grammy-díjat szeretne!

A gyönyörû énekesnõ a Sláger TV Híradójának adott interjújából kiderült, nagyon jól érzi magát a bõrében, miközben teljes erejével a zenére koncentrál. Két frissen leforgatott klipje után sem lassít, és mer nagyot álmodni: tíz éven belül szívesen gazdagodna pár Grammy-díjjal!

Radics Gigi az interjú során elmondta, hogy mostantól újra a zenének és a közönségének él, amit mi sem mutat jobban, minthogy legújabb, áprilisban megjelent Go még csak a kezdet.

A dalhoz Amerikában forgatott klipet, amely hatalmas kaland volt az énekesnő számára.

„A testvéremmel első alkalommal utaztunk kettesben a forgatáshoz, és mindössze egyetlen nap alatt vettük fel a Got és még egy másik, ezzel szöges ellentétben álló, bulizós dalhoz tartozó klipet. Elképesztő nap volt, és nagyon hálás voltam a stábnak a profizmusért, és hogy mindent megtettek, hogy a lehető legjobban érezzem magam. Az eredményen ez látszik is: ez lett az eddigi legőszintébb dalom, ez áll a legközelebb a szívemhez, és zeneileg is ezt érzem leginkább hozzám passzolónak” – mesélte Gigi a Sláger TV Híradóban.

A Go az erős kapcsolatokról szól, az érzésről, amikor képtelenek vagyunk elengedni embereket, mert vakon, rózsaszín ködben élünk. Az én életemben is volt ilyen szakasz, ezt mutatjuk be a zenében.”

Gigi ugyanakkor tisztában van vele, hogy mennyi munka vár rá, és bátran néz elébe.

„Mostanra tudom, azzal, hogy az egész életemet a színpadon töltöm, nagy felelősség is jár. Éppen ezért törekszem arra, hogy a dalaimban olyan üzeneteket adjak át, ami fontos az embereknek. Erre teszem fel az életemet, és remélem, hogy akik eddig szerettek, ezután is szeretni fognak.”

Az énekesnő emellett mesélt az álmairól is: mikor Bencze Attila, a Híradó műsorvezetője megkérdezte, hogyan látja magát tíz év múlva, ő elmondta:

Még hosszú az út, nagyon sok célom van, amit a közeljövőben akarok megvalósítani. De azt is pontosan tudom, hogy ezek hiába lesznek meg, mert mindig új célokat tűzök ki.

Szeretném, hogy mikor tíz év múlva beszélünk, már pár Grammy-díjjal gazdagabb legyek.

Az interjú végén Gigi széles mosollyal elmondta, nagyon jól érzi magát a bőrében, most a legboldogabb!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja