Létrehozva: 2019.09.14.

Különleges interjút adott a magyar zenész: kisfiáról mesélt

Lugosi Dániel Ali mindössze 19 éves volt, amikor megszületett a gyermeke.

A Családmeséink harmadik adásában a Virtuózok korábbi győztese, Lugosi Dániel Ali családját ismerhetjük meg. A műsorból kiderül, hogy Ali 19 évesen lett apa és hogy kisfiuk 7,5 hónapra érkezett meg.

Fotó: Youtube

”Az egy nehéz pillanat volt, már előtte is nehéz volt, akkor egy kicsit lepergett az életem előttem, hogy mit gondolok igazából az egészről és hogy készen állok-e erre. Nagyon elgondolkoztam sok mindenen ott, hogy mi az életemben az elsődleges és mi az igazán fontos. Nehéz pillanat volt, de aznap este valami óriási csoda történt, hogy ott volt és fogtam és szerethettem, és ő is szeretett és körülvett valami olyan dolog, amit elképzelni nem lehet…” - az M2 Petőfi TV műsorában.

Ali szerint harmóniába került az élete Alexander érkezésével, ám abban kellett változnia, hogy az énközpontúságot teljes mértékben el kellett vetni. Alit szülei sportolói pályára szánták volna, de ő inkább a zenét választotta, szerinte a kandikamerás mozdulatai miatt is jobb, hogy így lett. Már 16 évesen tudta, hogy korán szeretne nősülni. Feleségét a gimnáziumban ismerte meg, sokáig barátok voltak. Hanna szüleinek a lánykéréskor mutatkozott be. Nagy vágya, hogy együtt zenéljen majd kisfiával, de ezt nem fogja erőltetni.

origo.hu

Szijjártó Péter: Hszi Csin-ping kínai elnök most érkezett meg Budapestre - videó

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

ripost.hu

Pénzeső májusban, ez a 4 csillagjegy már nyithatja a pénztárcáját

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői