Létrehozva: 2019.09.26.

Óriási siker az Oscarra nevezett magyar film, ezt mondták a színészek

Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotásának díszbemutatójára kedd este került sor a Corvin moziban.

Óriási hatással volt a nézőkre és az alkotókra az Oscar-díjra nevezett magyar film, a Tóth Barnabás által rendezett Akik maradtak. A filmdráma egy magányos nőgyógyász és egy dacos kamasz lány különleges kapcsolatáról szól a II. világháború utáni Budapesten.

Tóth Barnabás, Szőke Abigél és Hajduk Károly

A női főszerepet alakító Szőke Abigél mindössze 19 éves volt a forgatás idején, és bizony egyáltalán nem volt könnyű megformálnia Klárát, aki hiába várja haza szüleit a haláltáborból.

„Ez egy kifejezetten nehéz szerep volt, rengeteget elemeztük a rendezővel, Tóth Barnabással a szöveget és Klára jellemét, hiszen egy nagyon szerteágazó karakter. Először nem is volt kellemes visszanézni a filmet, de most már tudom élvezni” – mondta a Ripost-nak Abigél, akit a családja is elkísért a díszbemutatóra.

Hajduk Károly neve A martfűi rémből is ismerős lehet, ő alakította ugyanis a 2016-os pszichothriller főszerepét. A magányos nőgyógyász, Aladár viszont egy teljesen más, sokkal szerethetőbb karakter.

„Sokat próbáltunk a felvételek előtt a rendezővel és Abigéllel, akit már ismertem A martfűi rémből, és ez persze megkönnyítette a közös munkát. Nagyon megszerettük a történetet és a karaktereket is, hiszen a traumák és a borzalmak ellenére annyi melegség van bennük, amit jó megélni” – árulta el lapunknak a színész, hozzátéve, hogy a forgatás mindössze 20 napig tartott.

A filmben feltűnik Spitzer Gyöngyi, vagyis Soma is, egy nyúlfarknyi, de annál emlékezetesebb szerep erejéig.

„Egyáltalán nem vagyok egy szimpatikus karakter a filmben, de így is óriási élmény volt benne lenni, imádtam. Volt egy meghívásos casting, ahol sikerült meggyőznöm a rendezőt, aminek nagyon örültem” – mondta könnyes szemmel Soma, aki a keddi vetítésen is elsírta magát.

Az esemény háziasszonya Osvárt Andrea volt.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja