Létrehozva: 2019.10.30.

Óriási csavar a Séfek Séfe versenyében: erre senki nem számított

A szerda esti adásban néhány már kiesett versenyző visszakerülhet a műsorba.

Nem várt fordulat következik be a Séfek Séfe szerda esti adásában! A tizennyolc döntősből eddig kilencen estek ki, most azonban a korábban már távozott versenyzők lehetőséget kapnak arra, hogy közülük néhányan visszakerüljenek a műsorba.

Fotó: TV2

A meglepő hírt nem csak a bent maradt versenyzők, de a három séf és a kiesettek is megdöbbenve fogadják. „Legyen a mai mottónk az, hogy mindenkinek jár egy második esély. Bizony, ti azért vagytok ma itt, mert visszafőzhetitek magatokat ide, a Séfek Séfe konyhájába” – árulta el az egybegyűlteknek Liptai Claudia.

Fotó: TV2

A még versenyben maradt döntősök vegyes érzelmekkel fogadták a hírt, és a három séf is meglepődött, hiszen ők sem tudták, mekkora fordulat következik be a játékmenetben.

„Ez a műsor, ez a konyha megváltoztatta a véleményemet a meglepetésekről: nem örülök a meglepetésnek” – fogalmazott a piros csapat színeiben versenyző Cser Ádám.

Fotó: TV2

„Mi ez? Egy időutazás?” – kérdezte meglepetten László Andrea.

Hogy végül kik és összesen hányan kerülnek vissza a műsorba a kiesettek közül, kiderül a Séfek Séfe szerda esti adásában, a TV2 műsorán!

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői