Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.29.

Betörtek a TV2 sztárjához, elképesztő dolgot tettek

A Fuss család, fuss! versenyzői próbálták megviccelni edzőjüket, Bodó Imit, ám a kamera mindent rögzített.

Fellázadtak edzőjük ellen a Fuss család, fuss! versenyzői! Buchingerék igazán komoly büntetést találtak ki Bodó Iminek, amiért a mentor nem engedte nekik kiélvezni a luxuslakókocsival járó kényelmet. Mint kiderült, a kék csapat azért rágott be a testépítőre, mert megtiltotta a cukros ételek fogyasztását. Buchingeréknek több sem kellett, azonnal visszavágtak edzőjüknek egy frappáns csínnyel.

Fotó: TV2

„A mi családunkban sűrűn vannak ilyen csínytevések, mert Iván imád viccelődni” – kezdte Zsuzsi, majd férje átvette tőle a szót.

„Tegnap ugye megkaptuk a fagyit, de Imi azt mondta, nem ehetünk belőle, mert tele van cukorral. Ezért most megvicceltük, hogy legalább ő egyen rendesen a cukorból. Az a lényeg, hogy érezze meg a teste!” – mondta Buki, majd Marián hozzátette: szerinte nagyobb retorziót is megérdemelt volna az edző.

„Szerintem ennél komolyabb büntetést is kaphatott volna. Szikladarabokat tehettünk volna az ágyába, ellophattuk volna az összes kajáját a hűtőből. Lehetett volna fokozni ezt!” – viccelődött a versenyző.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

382 napig nem evett a 200 kilós férfi: 125 kilótól szabadult meg

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja